Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
A tiszafát választotta 2011-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület.
Mérgező volta miatt a korábban ördög- vagy halálfának is nevezett tiszafa a közvélekedéssel ellentétben nem a Tisza folyóról kapta nevét, a ma használatos megnevezés a fafaj szláv eredetű nevéből származik. Egyedül az élénkpiros színű magköpeny nem mérgező, a fa többi része egy taxin nevű alkaloidát tartalmaz, amely az emberre és a páratlan ujjú patásokra veszélyes méreg, a páros ujjú patások különösebb mérgezési tünetek nélkül hántják törzsét, rágják hajtását. A modern gyógyászat a kivonatából előállított taxolt a rák elleni hatékony gyógyszerként alkalmazza – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. az MTI-vel.
A napjainkban jobbára csak 10-12 méteres magasságot elérő, lassú növekedésű tiszafának a korábbi évszázadokban impozáns méreteket elérő példányai is ismertek voltak. A történelmi Magyarország területén élő legnagyobb tiszafa egyed átmérője tőben 120 centiméter volt, ennek tuskóját az 1885. évi budapesti kiállításon mutatták be. Életkora meghaladhatja az ezer évet. Bár e példányok egy része több törzs összenövéséből keletkezett, mégis leghosszabb életű hazai fafajaink közé számít. Sűrű szövetű fája régóta használt alapanyag. Már honfoglaló eleink használták a visszacsapó íjak készítéséhez, de épületfának is kiváló: Selmecbányán több lakóház gerendáját tiszafából faragták, de a késmárki fatemplom oszlopai között is megtalálható e fafaj egyedeinek feldolgozott törzse.
Tipikusan kétlaki faj, azaz külön egyeden nyílnak a porzós és a termős virágai. A nyitvatermőkre kevésbé jellemző a jó regenerálódóképesség, viszont a tiszafa törzs- és ágtörések, sebzések, fagykárok után elemi erővel és nagy számban hozza a törzsén, vastagabb ágain a hajtásokat.
A tiszafa elterjedésének északi határa Norvégia déli részénél fut. Ma Közép-Európában 7 olyan előfordulása ismert, ahol az egyedszám jelentősebb, néhány törzs vagy facsoport feletti. Ezek közül hazánkban a Déli-Bakonyban, Szentgál–Márkó–Bánd–Herend községek határában található mintegy 13 ezer törzset tartalmazó, egyre csökkenő állománya. Elterjedési területén belül a párás klímájú üde termőhelyeket szereti, elsősorban meszes alapkőzeten bukkan fel. Természetes előfordulásai bükkösökben, árnyas sziklaerdőkben, szurdokerdőkben vannak, ma már általában csak az ember és a vad számára nehezen megközelíthető árnyas, meredek lejtőkön, sziklás oldalakon találhatunk rá.