A vándorló kövek rejtélye

A Racetrack Playa egy kiszáradt tó medre, mely 1100 méterrel fekszik a vízszint felett a kaliforniai Death Valley (Halál Völgye) nemzeti parkban.

A Racetrack egy különös és eddig megmagyarázatlan jelenségnek ad helyet, a talajon található kövek ugyanis „vándorolnak” csíkot húzva maguk után. A tó medrét kiszáradt iszap borítja, mely abban a rövid időszakban halmozódik fel, amikor a környező hegyekből érkező csapadék feltölti egy kis vízzel a sivatagot. Itt csúsznak végig a rejtélyes kövek akár 457 méter hosszan is megállás nélkül. A furcsa jelenség néhány évente megismétlődik, a nyomok pedig még évekig láthatóak maradnak. Mivel a köveket még soha nem sikerült mozgás közben megörökíteni, ezért csak elméletek léteznek vándorlásuk megmagyarázására. Az egyik szerint a szél- mely az óránkénti 144 kilométeres sebességet is elérheti – fújja a köveket az eső miatt csúszóssá váló iszapon. Egy másik, hasonló hipotézis azt feltételezi, hogy a nedves iszap a hideg esti órákban befagy, és a kövek ezeken csúszkálnak szintén a szél hatására. Ahhoz, hogy biztosan tudjuk a választ, érzékelőket és kamerákat kellene felállítani a helyszínen, addig pedig a vándorló kövek rejtélye megoldatlan marad.

vándorló kövek

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.