A világ legvékonyabb, hajlítható, nyújtható elektromos áramkörét fejlesztették ki

Mindössze két mikrométer vastagságú, négyzetméterenként csupán három gramm tömegű, hajlítható, nyújtható és összenyomható elektromos áramkört fejlesztettek ki a Tokiói Egyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem kutatói.

Az áramkör további különlegessége, hogy az bőrre is felragasztható, és elvileg emberi testbe is beültethető, így a kutatók reményei szerint a jövőben orvosi eszközként is használhatóvá válhat – írta csütörtökön a Mainicsi Simbun japán napilap. Az áramkörrel a vérnyomáson és a testhőmérsékleten túl a szív és az izmok impulzusait is folyamatosan figyelemmel lehetne kísérni. Az áramkör a művégtaggal élők életén is könnyíthet, mivel a jelenleg elérhető technológiáknál kényelmesebben tudná továbbítani az impulzusokat az idegvégződésekről a művégtagba. Sőt a kutatók azt is felvetették, hogy az áramkört lebénult emberek szájpadlására ragasztva azok képesek lennének a nyelvükkel működtetni vezeték nélküli eszközöket.

A brit Nature tudományos lapban csütörtökön megjelent tanulmányban bemutatott fejlesztés egy vékony cellulózlapra szerelt különleges oxidált alumíniumból áll. Ez utóbbi anyag előnye, hogy a hagyományosan használt szilíciumnál jóval alacsonyabb hőmérsékleten képes működtetni az áramkört, lehetővé téve, hogy a vékony cellulózra applikálják, illetve hajlékonnyá tegyék azt. Ugyanakkor a kutatók azt is hozzátették, hogy megfelelő kísérletek híján egyelőre még nem lehet biztosan tudni, hogy az áramkör bőrre ragasztása vagy a testbe való beültetése esetén nem okozna-e mellékhatásokat, ahogy egy megbízható és megfelelően apró és könnyű energiaforrást sem sikerült még találni hozzá.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.