A villamosipari Forest-Vill rekorderedménnyel zárt 2022-ben

A villamosipari Forest-Vill Kft. eddigi legeredményesebb évét zárta 2022-ben több mint 20 milliárd forintos árbevételével, amely 33 százalékkal szárnyalta túl a megelőző évit – közölte a cég az MTI-vel kedden.

A cég adózott eredménye 2022-ben 340,5 millió forint volt, az előző évi 54 millió forint után. A bevétel legnagyobb részét az egyes üzletágak közül a NAF Alállomás és az Ipari divízió tették ki, melyek 14,3 milliárd forinttal járultak hozzá a rekordbevételhez, köszönhetően például annak, hogy a vállalat végezte el Magyarország egyik legnagyobb ipari beruházásának, a BMW Debrecen határában épülő gyárának villamosenergia-ellátását biztosító infrastruktúra-fejlesztését. A mintegy 800 millió forint értékű megbízás, rekordgyorsasággal, mintegy 8 hónap alatt készült el – írták. Emellett a Forest-Vill 2022-es fejlődésének egyik fő motorját a napenergia-piacon erősödő szerepe adta: a vállalat növelte projektjeinek számát a napenergiához kapcsolódó beruházásokban, részt vett például a kiskunhalasi és mezőcsáti naperőművek kivitelezésében. A Forest-Vill folytatta a nemzetközi – elsősorban közel-keleti – terjeszkedés előkészítését, tavaly elnyerte első megrendelését alállomások felújítására Kuvaitban, a projekt megvalósítása hamarosan kezdetét veheti.

A cég saját gép- és eszközparkjának állománya már eléri az 500 darabot. A társaság tavaly csaknem 20-szal növelte munkatársai számát; a foglalkoztatottak száma túllépi a 200-at. A Forest-Vill Kft.-t 2015-ben alapították, tevékenysége kiterjed a villamosipari és energetikai létesítmények tervezésére és kivitelezésére. Fő profiljába az ipari energiaelosztás, nagyfeszültségű és középfeszültségű transzformátorállomások, nagyfeszültségű hálózatok rekonstrukciója, létesítése, valamint a kis- és középfeszültségű hálózatok létesítése, átépítése tartozik. A Forest-Vill Kft. továbbá napelemes parkok projektvezetésével, kivitelezésével is foglalkozik.

Ajánlott tartalom

Az energiatárolás forradalmát hozhatja el egy új fejlesztés

Új szilárd elektrolitok segíthetnek az akkumulátorok következő generációjának.