A zöldtárca folytatja a Zöld Beruházási Rendszert

Magyarország az elsők között dolgozta ki és indította el a Zöld Beruházási Rendszert (ZBR) és a Klímabarát Otthon programot, ennek köszönhető, hogy a piacon elsőként, más államoknál lényegesen jobb áron sikerült kibocsátási kvótákat értékesítenie, ebből származik az a több mint 28 milliárd forint bevétel, amelyet Magyarország maradéktalanul klímavédelmi célokra fordíthat – rögzíti a zöldtárca az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) közleménye szerint a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa jelentésében szereplő állítás, miszerint a még el nem adott kvóták bevételkiesést jelentenek, értelmezhetetlen, hiszen számos más uniós tagállam sem adta el kibocsátási kvótáit, amit Magyarországnak is 2012-ig kell értékesítenie.    “Magyarország érdeke az, hogy egy jól működő, kipróbált és valódi kibocsátás-csökkentést eredményező Zöld Beruházási Rendszerrel a háta mögött, jó áron értékesítse a kvótáit, nem cél a minél sietősebb eladás bármilyen áron” – szögezi le a közlemény.
A zöldtárca első lépésként a panelházak energiatakarékossági felújítására hirdetett meg pályázatot, hiszen egységnyi befektetéssel a régi panel épületek energiahatékony felújításával érhető el az egyik legnagyobb kibocsátás-csökkentés. A panellakások energiahatékony felújítására a zöldtárca új, korábban nem alkalmazott speciális klímavédelmi elemet vezetett be, szigorúan számszerűsített szén-dioxid emisszió számítással.
A klímavédelmi cél teljesülésére – azaz a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének mérésére és későbbi monitorozására – a szaktárca megbízásából a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékén dolgoztak ki egy összetett és hiteles módszertant.
Szakmailag tehát téves az ombudsmani jelentés azon állítása, hogy a pályázat nem szolgálja a környezetvédelmi célok megvalósulását, és hogy a tárca a korábbi panelprogramhoz képest nem törekszik többleteredmény elérésére az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentése területén – olvasható a szaktárca közleményében.
Több tízezer panellakás felújításával jelentősen csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása: számítások szerint energiahatékonysági felújítással lakásonként évi 1-1,2 tonna kibocsátás csökkentés érhető el – összehasonlításként 1 tonna szén-dioxid elnyeléséhez hozzávetőleg egy tölgyfa teljes élettartalma szükséges. A komplex felújításokkal egy-egy panelház az energia költségeinek akár 40-50 százalékát is megtakaríthatja, lakásonként a felújítások fajtájától függően akár havi 10-15 ezerrel csökkenhetnek a közüzemi számlák.
A tárca meggyőződése, hogy a Zöld Beruházási Rendszer  megfelelően működő, hatékony klímavédelmi eszköz. A Klímabarát Otthon panel alprogramját eddig több száz háztartás pályázta meg, milliárdos értékben.
A tárca csütörtökön jelenti be a Klímabarát Otthon pályázat folytatását, amelyet a hagyományos építésű lakásokra és házakra hirdet meg – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Klímavál spórolni? Mutatjuk, mely klímákkal lehetséges

Ha split klímával fűtünk az olcsóbb és hatékonyabb, mint a gázzal való fűtés.