A zord idő ellenére is megtartják a Tisza-tavi jégtúrát

Akár esik, akár fúj, mindenképpen megtartja a víztározón szombatra és vasárnapra meghirdetett hagyományos jégtúráit a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület – közölte a program főszervezője pénteken az MTI-vel.

Szabó Lajos elmondta: az immár hagyománynak számító, idén hatodik alkalommal sorra kerülő program garantáltan biztonságos, ám a zord téli időjárás miatt kihívásokkal teli kalandot ígér a résztvevőknek. A szombati és vasárnapi túra egyaránt délelőtt fél 10-kor indul Poroszlóról, a Fűzfa Pihenőparkból. Az első napon 10, míg a másodikon 16-18 kilométeres táv megtételét tervezik, rugalmasan alkalmazkodva az időjárási körülményekhez és a résztvevők igényeihez. A hétvégére várhatóan nagy hideggel és széllel párosuló havazás miatt megtették a szükséges óvintézkedéseket – fűzte hozzá a főszervező jelezve, hogy 8-10 gyakorlott túravezető kíséretében, végig változatos, ám tökéletesen feltérképezett terepen, a Tisza-tó sekély, ám annál festőibb szépségű öblözeteinek jegén, nádasokban, ártéri erdőkben haladhatnak a jelentkezők. A gyaloglás közben pihenésre, sőt akár a táv rövidítésére is lesz lehetőség – jelezte.

Ami a nehézségeket illeti: Szabó Lajos szerint megfelelő öltözékben – ez esetben indokolt a síöltözethez hasonló réteges, szélálló és meleg ruházat, valamint szemüveg, kesztyű, sapka és túrabakancs használata – minden egészséges, aktív életmódot élő ember képes teljesíteni a túrát. Ezt igazolandó a vasárnapi programon a Tisza-tó idei nagykövetének választott Csík Zenekar tagjai is részt vesznek – húzta alá. Aki vállalkozik e kihívásra, nem elsősorban a kirándulás nehézségei miatt tér haza életre szóló élményekkel – ígérte a főszervező, aki úgy vélte, a szél várhatóan a havazás ellenére is tisztára söpri majd a tükörjeget, betekintést engedve a természet mozdulatlanságba dermedt, hatalmas, élő akváriumába. Emellett a növényzet mentén felhalmozódó és különleges formákat alkotó hó is szemet gyönyörködtető látnivalót kínál a túrázók számára. Az előzetes érdeklődés alapján a jó idő esetén kalkulálható, napi 300 résztvevő mintegy harmada a nehezebb körülményekkel dacolva is vállalkozik a megmérettetésre – közölte Szabó Lajos hangsúlyozva, hogy az expedíciós életérzés helyett a kényelmesebb, családias hangulatra vágyók számára a jövő hét végén is szerveznek hasonló megmozdulást.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.