Agrárminisztérium: célzott támogatások ösztönzik a talajkímélő gazdálkodást és a szakmai kutatásokat

Talajaink állapotának meghatározó szerepe van a környezeti minőség alakításában és jelentős hatással van az egészségünkre is – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Gödöllőn, a 2024. évi Talajtani Vándorgyűlésen.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint a helyettes államtitkár kiemelte, a korábbi támogatási rendszerekkel ellentétben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében megfogalmazott célok közt a vízvédelem mellett kiemelt figyelmet kap a talaj is. A KAP céljai között hazánk vállalta, hogy 2023-ra, az első támogatási év végére több mint 1 millió hektáron történjen talajkímélő gazdálkodás. A mezőgazdasági termelők – a különböző támogatási programokon keresztül – ennek háromszorosát, összesen 3 millió hektár esetében vállalták azt, hogy talajvédelmi szempontból előnyös gazdálkodást folytatnak.

Juhász Anikó elmondta, fontos az oktatás, a tudásátadás erősítése, és ebben szerepük van az oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek, a Magyar Talajtani Társaság szakmai és kutatási programjainak. 2024-ben zárul a “Talajok évtizede”, amellyel az Nemzetközi Talajtani Unió, az IUSS a talajok fenntartható használatának és védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet. Célja, hogy elősegítse a talajok védelmét, a talajminőség javítását és a talajjal kapcsolatos tudományos kutatások támogatását.

Ezért idén érdemes számot vetnünk: három nagy feladat áll előttünk – hangsúlyozta Juhász Anikó. A termelők négy természeti erőforrással gazdálkodnak, ezek a víz, a levegő, a biodiverzitás és a talaj. Ebből az első háromnak már van Európai Uniós szabályozása, a talajnak most készül.

A helyettes államtitkár hozzátette, a talaj állapotának felügyeletéről és ellenállóképességéről szóló irányelv javaslatot 2023 nyarán hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság. A tervezet vitája jelenleg is folyamatban van. Kiemelte, kevés olyan szakterület van, mint a talaj, ami az Európai Unióban egy külön kutatási területként jelenik meg, a “Talaj Misszió” keretében. Hazánk uniós elnöksége alatt kiemelt prioritás, hogy a kelet-közép-európai régió 11 tagállama közösen kapjon egy regionális kutatási alapot, és ebben a négy tématerület közül az egyik a talaj legyen. Nagy lehetőség lenne ez a hazai talajtani szakembereknek, hogy célzott források segítségével K+F tevékenységet végezzenek – hangsúlyozta. A Talajtani Vándorgyűlés háromnapos programja fórumot, lehetőséget biztosít a talajtannal és annak rokontudományaival foglalkozó szakemberek szakmai találkozójára. A rendezvényen szakmai elismeréseket vehettek át a talajtan tudományának legjelentősebb hazai képviselői – közölte az Agrárminisztérium.

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.