Algával hűthető és fűthető ház épült Hamburgban

Hamburgban elkészült a világ első olyan háza, amelynek hőszabályozását kizárólag algák segítségével biztosítják. A 15 lakásos épület délkeleti és délnyugati falán összesen 129 algatartály lóg. A BIQ-ház (Bio Intelligent Quotient) a tervezők szerint kiváló példája annak, hogyan lehet hasonló megoldásokkal fűteni, illetve hűteni a nagyobb épületeket.

A konstrukció létrehozásához szükséges algamennyiséget a közeli Elbából gyűjtötték be a kivitelezők, majd vízzel teli, téglalap alakú, lapos, átlátszó falú tartályokba helyezték az algákat. A tápanyagok és a szén-dioxid napi szintű adagolásáról egy automata rendszer gondoskodik, a tartályokat pedig folyamatosan a Nap felé forgatja egy napelemes rendszereknél már bevált technológia. Ahogy az algák napos időben, főként nyáron elszaporodnak, hatékonyan árnyékolják a napsütötte falakat, így hűtik az épületet.

A tartályokban keletkező addicionális hőmennyiség az épület alatt elhelyezett sósvizes tartályokban tárolódik későbbi használatra várva. Amikor az algák mennyisége elér egy pontot, a tartályokból eltávolítják a többletet, az épületen belül feldolgozóegységbe viszik, ahol biogázt készítenek belőle. Télen aztán ezt használják az épület fűtésére. A BIQ-ház megtervezése és kivitelezése összesen három évig tartott, és nagyjából 5 millió euróba került. A költségeket álló Internationale Bauausstellung (IBA) összesen 16 hasonló projektben vett részt az elmúlt időszakban, melyek elsődleges célja annak igazolása, hogy napjainkban lehetséges egyszerre költséghatékony és környezetbarát épületeket létrehozni, írja az ipon.hu.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.