Algéria a földgázszállítás 50 százalékos növelését fontolgatja Franciaországba

Az algériai hatóságok a Franciaországba irányuló gázszállítás 50 százalékos növelésének lehetőségét tervezik, az erről szóló egyeztetések már zajlanak az Engie francia energiaipari vállalattal – számolt be az Europe 1 rádió vasárnap.

Franciaország ugyan nem függ jelentősebben az algériai gáztól, a szállítások 50 százalékos növelésének a lehetősége a jelenlegi körülmények között mégis hozzájárulna ahhoz, hogy Párizs részben megbirkózzon az oroszországi gázimport leállításával kapcsolatos gondokkal. Emmanuel Macron francia elnök szombaton befejezte háromnapos algíri látogatását. Ennek eredményeként a francia államfő és Abdel-Madzsid Tebbún algériai elnök közös nyilatkozatot írt alá az együttműködés megerősítéséről az energia, a biztonság, a kultúra és a sport területén.

Algériai útja során Macron azt mondta, hogy Franciaország energiamérlegének mintegy 20 százalékát teszi ki a földgáz, Algéria részesedése a teljes francia gázimportban jelenleg 8-9 százalék. Algéria a legnagyobb afrikai gázszállító Európába, az európai országok által fogyasztott gáz 11 százaléka származik az észak-afrikai országból.

 

mti

Ajánlott tartalom

Az áram lakossági árának befagyasztását jelentette be a szlovák kormány

Szlovákiában jövőre a gáz és a távfűtés lakossági ára 15 százalékkal emelkedik, az áram ára pedig nem változik - jelentette Eduard Heger szlovák miniszterelnök csütörtökön.