Alig sértik meg a dohányzástilalmat

Javarészt betartják a szórakozóhelyek és a közforgalmú intézmények a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorú előírásait, derült ki az ÁNTSZ háromhavi összesítéséből.

A tisztiorvosi szolgálat a három hónapos türelmi időszak lejárta után, áprilistól júliusig 16 693 alkalommal végzett ellenőrzést, ám törvénysértést elenyésző arányban talált csak.Míg a türelmi időszak alatt, amikor még csak figyelmeztetéseket osztogattak, ezer ellenőrzésre közel 50 kifogás jutott, júniusban már csak 2-3 problémás esetet találtak ugyanennyi vizsgálat során. Az ÁNTSZ ellenőrei a vizsgálatok 35 százalékában munkahelyeket ellenőriztek. Az ellenőrzések egyötöde jutott közforgalmú intézményekre és 18 százaléka szórakozó- és vendéglátóhelyekre. Arányaiban ez utóbbiakban találták a legtöbb szabálytalanságot.

A börtönökben, pszichiátriákon, egészségügyi szolgáltatóknál és a közösségi közlekedési eszközökön viszont elvétve volt csak szükség intézkedésre – a börtönökben és a pszichiátriákon amúgy a törvényi előírás szerint zárt térben is lehet dohányozni, a közösségi közlekedési eszközökön pedig évtizedek óta tilos. Április 1-től június 30-ig 116 esetben kellett hatóságilag intézkedni, összesen 6,4 millió forint bírságot szabtak ki. Kétharmadát közforgalmú intézményekben vetették ki, 1,5 millió forintot vendéglőkben.

Ajánlott tartalom

Korszerű vízkezelő technológiával javul az ivóvíz minősége Tiszabőn

Javul az ivóvíz minősége Tiszabőn, ahol a kedden induló projekt mintegy kétezer-háromszáz ember számára biztosít majd egészséges ivóvizet.