AM: a beporzók megóvása közös kötelesség

Közös faültetéssel hívta fel a figyelmet a beporzók védelmére és a biológiai sokféleség megóvására Nagy István agrárminiszter és Marjan Cencen, Szlovénia nagykövete – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.

A tárcavezető a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a természet az egyik legnagyobb kincs, ezért mindent meg kell tenni a fenntartható és biztonságos környezetért. Nagy István kiemelte, hogy az Európai Unióban mintegy 17 millió méhkaptár van, és 600 ezer méhész dolgozik. Összehasonlításul: Magyarországon 1,2 millió méhcsaládot tartanak a gazdák és 13 méhcsalád jut egy négyzetkilométerre. Ez a szám Magyarországon a legmagasabb a világon.

A miniszter hozzátette, hogy az AM nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját. Kifejtette, hogy bár az agrárium legkisebb ágazatáról van szó, hiszen alig 1 százalékát teszi ki a méheknek köszönhető gazdasági eredmény, a közvetett haszonra tekintve viszont azt látni, hogy az egész mezőgazdaság, a teljes élelmiszeripar jövője a méhek tevékenységén múlik. Az elmúlt 50 évben megháromszorozódott azon termések, élelmiszerek mennyisége, amelyek méhes beporzást igényelnek. A miniszter kitért arra is, hogy pillanatok alatt minden hatodik élelmiszer eltűnne a boltok polcairól, ha a méhek nem végeznék el a beporzást. Szinte észre sem lehet venni őket, láthatatlanul tevékenykednek, de a munkájuk nélkülözhetetlen – mondta.

Nagy István a beszédében kiemelte: ha van a természetnek csodája, akkor az a mézben sűrűsödik össze. Az agrártárca éppen ezért ehhez igazította a támogatásokat is. 2023 és 2027 között a méhészeti ágazat a hazai forrásokkal együtt mintegy 42,7 millió euró támogatásban részesül, továbbá a méhek után is igényelhető állatjóléti támogatás. A miniszter szerint minderre azért van szükség, mert ha méhészetről beszélünk, természetes módon a mézre gondolunk, de ahhoz, hogy művelőinek megfelelő megélhetést nyújtson, át kell alakítani az ágazat bevételi szerkezetét. A jövőben így nem csupán a méztermelést kell figyelembe venni, hanem a beporzásban végzett tevékenységet is. A kiszámítható jövő érdekében biztonságban kell tudni a méhcsaládokat és a méhészeket egyaránt – húzta alá a tárcavezető a közlemény szerint.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.