AM: a fenntartható erdei turizmus az egész társadalom számára érték

Az erdők a belföldi turizmus kiemelkedően fontos helyszínei, rekreációs szolgáltatásuk minden magyar állampolgár, az egész társadalom számára igénybe vehető érték – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Az ökoturizmus helyzetértékelése című konferencián szerdán Budapesten, az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A tárca közleménye szerint Zambó Péter kiemelte, hogy az erdők elválaszthatatlanok az életünktől. Jelen vannak mindannyiunk mindennapjaiban, akkor is, ha valaki nem rendszeres természetjáró. Az erdei ökoszisztéma szolgáltatásai minden embert megilletnek. Társadalmi jelentőségüket fejezi ki, hogy Magyarország nemzeti zöldvagyonának legfontosabb elemeként tekintünk a több mint kétmillió háromszázezer hektár fával borított területre – hangsúlyozta az államtitkár. Kifejtette, hogy Magyarországon az aktív, egészségmegőrző kikapcsolódás területén kiemelkedő jelentősége van az ország közel egynegyedét borító erdőségeknek. A kormányzat elkötelezett a természetjárás támogatása területén, a 2013 óta meghirdetett fejlesztési programokra csak az állami erdészeti társaságoknál több mint 42 milliárd forintot fordítottak, miközben a cégcsoport évente legalább 4 milliárd forintot biztosít az erdei turisztikai infrastruktúra fenntartására és működtetésére.

A klímaváltozás hatásai miatt és az erdők látogatottságának növekedése következtében előtérbe kerültek az erdei turizmus fenntarthatósági kérdései – hangsúlyozta az államtitkár. Az erdők és a bennük lévő faállomány az erdei turisztikai infrastruktúra legfontosabb részének számít, nélküle nem beszélhetnénk természetjárásról. Az erdei ökoszisztéma azonban nemcsak rekreációs, hanem klímavédelmi és további ellátó, védelmi és támogató szolgáltatásokkal is segíti társadalmunkat. A különböző funkciók egyidejű biztosítására Magyarország olyan modellt dolgozott ki és működtet az állami erdészeti társaságoknál, amely a gazdálkodás bevételeit visszaforgatja az erdők kezelésébe. Ezáltal költségvetési források igénybevétele nélkül is lehetővé teszi a közcélú szolgáltatások fenntartását – mutatott rá az államtitkár.

Zambó Péter kiemelte, hogy az állami erdészeti társaságok évente 35-36 milliárd forintot fordítanak olyan társadalmi jelentőségű feladatokra, mint az erdők fenntartása, a természet védelme vagy az ökoturisztikai tevékenységek. A környezeti nevelést és az ismeretterjesztést egyik alapfeladatának tekintő Országos Erdészeti Egyesület által szervezett eseményen a szakemberek különböző ágazatok, mint például a természetvédelem, az aktív turizmus, a természetjárás és az erdészet szemszögéből ismertették jó gyakorlataikat a kulcsosház fejlesztési programtól kezdve a turistaút hálózat működtetésén át a szemléletformáló programokig – írta az AM.

Ajánlott tartalom

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

Miközben a gyümölcstermesztés a hektikus időjárási körülmények miatt egyre kiszámíthatatlanabbá válik, a csemegeszőlő termesztése kevesebb környezeti kockázatot hordoz és ökológiai alkalmazkodó képessége is kedvező.