AM: példátlan élőhelyfejlesztés az Ipoly-völgyben

A védett természeti területeink, a Natura 2000 területeink, illetve az itt található természeti értékek megőrzése érdekében az elmúlt tíz évben mintegy 85 milliárd forint összértékben valósítottak meg természetvédelmi beruházásokat a magyarországi nemzeti park igazgatóságok – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca természetvédelemért felelős államtitkára Drégelypalánkon szerdán.

A közlemény szerint Rácz András a beszédében kiemelte, hogy Európában egyedülálló módon a hazai tíz nemzeti park igazgatóság működési területe lefedi egész Magyarországot, a szervezett állami természetvédelem tevékenységét pedig 1400 munkatárs segíti országszerte. Kijelentette: az elmúlt évtizedben 330 projekt alkalmával mintegy 300 ezer hektáron sikerült javítani a természeti környezet állapotán. Az államtitkár a jelenlegi projekt zárórendezvényén hangsúlyozta, hogy az Ipoly-völgy komplex élőhelyfejlesztését célzó pályázat feladata a vizes élőhelyek helyreállítása mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság eszközellátottságának és állattartási infrastruktúrájának fejlesztése, illetve az ökoturisztikai bemutatás kiterjesztése volt, támogatva ezen természeti területek értékeinek hosszú távú, fenntartható kezelését.

A projekt hat év alatt csaknem 1000 hektár igazgatósági vagyonkezelésű természetvédelmi terület javítását tette lehetővé mintegy 623 millió forint összköltséggel. Az állami erőfeszítés a magyarországi természetvédelem területén rendkívül fontos, azonban a helyben élők támogatása nélkül nem lenne lehetőség az ilyen jellegű beruházások megvalósítására – méltatta a projektben résztvevőket az államtitkár az AM közleménye szerint.

mti

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.