Amikor feleslegessé válik a napelem

Titán-dioxidot és félvezető kadmium nanokristályokat tartalmaz az a festék, amely képes elektromossággá alakítani a napfényt – idézte amerikai kutatók eredményét a Scientific American című ismeretterjesztő portál

Ha a festék beválik, nem kell többé a háztetőkön elhelyezni a napelemeket, ehelyett elegendő lesz befesteni az épület külső falait az új “napfestékkel”. A Notre Dame-i Egyetem (Indiana állam) kutatói a festékhez fehérséget adó titán-dioxid nanoszemcséket adagoltak, amelyeket bevontak félvezető kadmium nanokristályokkal, majd az egészet összekeverték alkohollal és vízzel. Így végül egy aranysárga árnyalatú pasztát kaptak, ez maga a napfesték, mely a “Sunbelievable” becenevet kapta. Az aprócska napelemeket tartalmazó festék megvilágításkor áramot termel. A fény-elektromosság átalakítás hatékonysága az első kísérletekben 1 százalék körül volt. Ez az érték egyelőre jóval kevesebb, mint a hagyományos szilícium napcellák 10-15 százalékos hatékonysága. A kutatók szerint azonban az új festék viszonylag olcsó, bármely színben elkészíthető, ráadásul gyártásához nem szükséges olyan nagytisztaságú helyiség, mint a szilíciumcellákhoz. Matthew P. Genovese és kutatócsoportja a festék receptjét részletesen az ACS Nano című szakfolyóirat legutóbbi számában ismertette.

Ajánlott tartalom

Duna House: jelentős kedvezményekkel lehet számolni piaci zöld hitelnél

Jelentős kedvezményekkel lehet számolni ingatlanvásárlásnál az energiatakarékosságot szem előtt tartó, piaci zöld hitelek igénylésénél - hívta fel a figyelmet a Duna House, pénzügyi közvetítője a Credipass összegzése alapján.