Amit a környezettudatos mosásról tudni kell

A háztartási munkák szinte mindegyike energiafelhasználással jár, a másik oldalon a környezet szennyezése is elkerülhetetlen.

Néhány tudatos cselekedettel a mosás körüli teendőket is optimalizálhatjuk, a környezet óvásával, energia spórolással. Természetesen nagyon kényelmes, hogy a mosást – és gyakran szárítást is – gépek végzik helyettünk. Környezetünk védelme érdekében azonban nem mindegy milyen géppel és hogyan mosunk. Környezettudatos mosással környezetünket – és egyben pénztárcánkat is – kíméljük, óvjuk egészségünket, ugyanakkor csak némi odafigyelést igényel.


Energia- és vízfelhasználás

Érdemes végiggondolni, hány kiló ruhát mosunk egy évben. Ha ezt megtettük, gondoljuk végig, mennyi energiát és vizet (ezzel természetesen pénzt is) tudunk egy kis odafigyeléssel mosás során megspórolni a környezet és magunk érdekében is. Használjuk tudatosabban mosógépünket, illetve ha új készüléket vásárolunk, érdemes ügyelni az energiafelhasználás csökkentéséhez nyújtott lehetőségekre is.

Leghatékonyabb, ha az optimális mennyiségű, megfelelően szortírozott és esetleg előkezelt ruhát a szükséges mennyiségű (lehetőleg környezetbarát) mosószerrel és a legideálisabb programmal mossuk. Így a környezet, a pénztárcánk és a ruha is „jól jár”. Néhány gyakorlati tipp ennek megvalósításához:

* Rövid programok: ha van gépünkön rövid (vagy gyors) program, használjuk. Az enyhén szennyezett ruhákat így programtól függően 15-60 perccel rövidebb idő alatt ki tudjuk mosni. Pusztán megszokásbólne alkalmazzunk előmosást, különösen ha a ruha csak normál szennyezettségű, a szennyezettebb ruhát pedig áztassuk be.

* Alacsony hőmérséklet: a hosszú és energiaigényes főzőprogramra csak igazán ritkán van igény. A mai mosóporok és mosógépek már alacsonyabb hőfok mellett is hatékonyak. Ne feledjük, a mosógép a víz felfűtésére használja a legtöbb áramot!

* Fordulatszám: ha szárítógépbe kerülnek a ruhák, válasszunk magas fordulátszámú centrifuga programot, így nem lesz szükség hosszú szárító programra. A modern gépeken centrifuga-fordulatszám megválasztó segítségével erre már van lehetőség. Egyébként  a magas fordulatszám nagyobb energiafogyasztást is jelent, és nem feltétlenül szükséges.

* Töltőtömeg: kerüljük a félig üres mosógéppel történő mosást. A használati utasításban megadott töltőtömeget a modern mosógépek hatékonyan tudják tisztítani, ugyanakkor tele sem fogyasztanak több energiát. Ha a gép lehetővé teszi, és a szennyes mennyisége indokolja, válasszunk fél adagos programot. Kényelmes (de nem feltétlenül optimális), ha szenzoros mosógépünk maga állítja be a szükséges programot, forgási sebességet.

* Foltok: Ha csak egy-egy ruhadarab foltos, kezeljük a foltokat külön, és ne indítsunk el ezért egy magasabb hőfokú programot.

* Energiatakarékos mosógépek: új mosógép vásárlásánál figyeljünk a gép energiafogyasztási értékeire (lásd energiacímke), válasszunk energiatakarékos (A kategória, csúcs energia besorolás A++) típust. A modern gépek további energiamegtakarítási lehetőségeket is kínálnak: töltöttségi szenzor, idő- és energiaoptimalizálási program, stb. Érdemes szakkereskedésben gépet vásárolni, ahol szaktanácsot is kérhetünk, de a programok terén a végső döntésben természetesen a mosási szokások és igények is fontosak. A kombinált mosó- és szárítógépek sok energiát fogyasztanak (többet, mint a két készüléktípus külön). Bár helytakarékos megoldás, de nem feltétlenül praktikus.

* Megelőzés: tisztítsuk és ápoljuk a mosógépet rendszeresen. Így a mosás hatékonyabb lesz, és a gép élettartama megnő.

Mosószerek

Mosószereket, öblítőt csak a szükséges mennyiségben adagoljunk. Saját tapasztalataink alapján, megfelelő mosási rutin mellett el is térhetünk a gyártó adagolási javaslatától. A túlzott mennyiség növeli a környezet terhelését, felesleges, bőrallergiát okozhat, és általában nem is garantál jobb mosási eredményt.

Ma már nagy a választék környezetbarát és természetes mosószerekből is. Ne idegenkedjünk ezek használatától (és ne higgyünk csak a csodát ígérő mosószer reklámoknak).

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.

Nincs hozzászólás

  1. Érdemes lenne itt megemlíteni a mosódió használatát, mint környezetbarát mosószert! 🙂