Angliában fizetnének, hogy ne termeljenek a szélerőművek

Gondot okozhat a nehezen szabályozható, nagy mennyiségben termelt megújuló energia a brit elektromos hálózatokat üzemeltető cégek számára.

A nap, vagy szélenergia segítségével előállított elektromos áram környezetvédelmi szempontból kétségtelenül előnyös a bolygó számára, ugyanakkor időszakos voltuk miatt nehézségeket okoz az infrastruktúra szempontjából. A túlságosan sok, vagy túlságosan kevés energia felboríthatja az ellátó- és szállítórendszerek egyensúlyát, ezért azt szabályozni kell, hogy végül eljusson a fogyasztókhoz az elektromos áram. Mivel a megújuló energia tárolása egyelőre nem megoldott és túlságosan sokféle áramtermelési megoldást kell összehangolni, ha nagyon nagy mennyiségű elektromos áram szabadul a hálózatokra, akkor az akár a berendezésekben is károkat okozhat, végső esetben pedig ellátási zavarokat is eredményezhet.

A brit hálózatüzemeltető szerint Nagy-Britannia pontosan ilyen problémákkal nézhet szembe az előttünk álló nyáron. A nyári hónapokban hagyományosan csökken a kereslet az elektromos áram iránt, ezért fontolóra vették a szigetországban, hogy fizetni kellene a szélerőműveknek, hogy kevesebb energiát termeljenek. Az elmúlt néhány évben Nagy-Britanniában hatalmas fejlesztések zajlottak a megújuló alapú energiatermelésben, hogy ezzel csökkentsék az ország károsanyag kibocsátását. Elsősorban a szélerőművek száma gyarapodott jelentős mértékben. Ezen felül a brit kormány különböző támogatásokkal is ösztönözte a vállalkozásokat és háztartásokat, házi napelemek telepítésére, így ezek együttesen függetleníthették magukat a hálózattól. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.