Az Apple nélkül is az Apple lesz a csütörtökön kezdődő Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai vásár (CES) középpontjában, miután az iparág tucatnyi új táblagéppel próbál az iPad sikerére törni.

Apple nélkül is az Apple lesz a sláger Las Vegasban

Az Apple nélkül is az Apple lesz a csütörtökön kezdődő Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai vásár (CES) középpontjában, miután az iparág tucatnyi új táblagéppel próbál az iPad sikerére törni.

A világ legrangosabb műszaki-informatikai szakkiállítására idén mintegy 120 ezer regisztrált résztvevőt várnak, miközben a hordozható számítógépek piacát megrengető Apple a szokásához híven most sem jelenik meg.
Elemzők szerint a szórakoztatóelektronikai piacon a tavaly eladott 8 millió iPadjével a cupertinói informatikai vállalat vált a legfényesebb csillaggá. A Goldman Sachs amerikai befektetési bank idén mintegy 37,2 millió iPad értékesítésére számít, miközben a Gartner előrejelzései szerint a teljes táblagéppiac idén összesen 55 millió darabos eladása számíthat.
Tara Dunion, a CES egyik szervezője elmondta, hogy eddig mintegy 40 új táblagéppel találkozott, a számításai szerint a kiállításon akár nyolcvan új típus is megjelenhet.
A legnagyobb kihívók között szerepel a dél-koreai Samsung, valamint az amerikai Hewlett-Packard és a Dell informatikai óriások.

A tavalyi CES-en a háromdimenziós (3D) televíziózás volt a legnagyobb sláger, azonban a viszonylag drága készülékek és a térhatású műsorok hiánya miatt az eladási adatok egyelőre még nem igazolták a vásárlók érdeklődését.
A gyártók ezért most továbbléptek, és a televíziók internetes kapcsolatára is nagyobb figyelmet fordítanak. A jövő tévéje tudásban állítólag olyan lesz, mint egy mai okostelefon.
A kiállításon a szélessávú mobilhálózatok legújabb fejlesztését, a negyedikgenerációs (4G) mobilkommunikációt is megcsodálhatják az érdeklődők. Az első kísérleti hálózatot az Egyesült Államokban decemberben helyezték üzembe. A technológiával mindkét irányban nagyságrendekkel gyorsabb, azaz a legkevesebb 100 megabit/másodperces sebességet biztosító kapcsolatot telefonok híján még csak laptopokhoz illeszthető USB-s modemeken tudják demonstrálni.

Ajánlott tartalom

Napelemes kerti megoldások: hogyan válasszunk energiatakarékos dekorációt és kis vízjátékot a kertbe?

Egy kert akkor működik igazán jól, ha nemcsak szép, hanem okosan is használható. A növények, árnyékos pihenőrészek, kerti utak és világítás mellett egyre többen keresnek olyan dekorációs megoldásokat is, amelyek nem igényelnek bonyolult kiépítést, mégis látványosabbá, élhetőbbé teszik a kültéri teret. Ebbe a szemléletbe jól illenek a napelemes kerti kiegészítők: nem kell hozzájuk külön elektromos hálózatot vezetni, működésükhöz a napenergiát használják, és kisebb kertekben, teraszokon vagy kerti tavaknál is könnyen beilleszthetők.