Április végéig a szlovákok is tehetnek javaslatokat a Duna vízének pótlására

A Szigetköz vízpótlására és ökológiai rehabilitációjára a magyar fél által kidolgozott hat változat mellé a szlovák fél még tehet javaslatokat ez év április 30-ig – mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter egy szakújságírók részére szervezett beszélgetésen.

Magyarországnak a hat javaslat bármelyike elfogadható, mivel alkalmasak arra, hogy rendezzék a vízpótlást, de a cél az, hogy a Duna vízének a fele hozzánk kerüljön – tette hozzá Erdey György szakállamtitkár.
A rendezvénynek az adott aktualitást, hogy az utóbbi napokban hírek jelentek meg arról, miszerint a magyar kormány fenékküszöbbel kívánja megoldani a vízpótlást, és ezt közölte a szlovák partnerével is.     Szabó Imre elmondta, hogy a két ország még 2008-ban létrehozott egy stratégiai vegyes bizottságot, amelyiknek tavaly december 22-ig kellett a döntéshozók részére javaslatokat tennie. Ezt a határidőt tolták ki közös megegyezéssel április végéig.

A környezetvédelmi tárca hétfőn közleményben sorolta fel a kidolgozott hat változatot. Ezek körébe tartozik a fenékküszöb mellett a meder szűkítése, annak természetes, illetve mesterséges módon történő feltöltése, és egy kanyargós ág kiépítése is. A miniszter egy kérdésre azt válaszolta: jövő csütörtökön mondja el, hogy ő melyik változatot támogatja.
A tájékozatón kiderült: a hírekben szereplő fenék-gátas megoldás csak egy a hat változatból. A hat javaslat pedig úgy került Szlovákiába, hogy a stratégiai vegyes bizottság szlovák tagjainak küldte meg a magyar oldal azokat. A miniszter által elrendelt vizsgálat célja annak a  megállapítása, hogy a szakértői anyagok továbbítása megfelelt-e az eljárásrendnek.

Jövő szerdán a miniszteri értekezlet tárgyalja a javaslatokat, és ha elfogadják azokat, akkor társadalmi vita indul róluk. Végső soron a megvalósítandó változatról a két kormánynak kell döntenie.
Szabó Imre szerint Magyarország azzal, hogy kidolgozta a vízpótlási javaslatait, előnyös pozícióba került. Nehezen képzelhető el az, hogy április végéig a szlovák fél hasonlóan kidolgozott javaslattal álljon elő – fűzte hozzá.
A rendezvényen elhangzott még egy határidő: ez év március 22-ig kell minden uniós országnak az Európai Bizottság elé terjesztenie a vízgyűjtői gazdálkodási tervét.

Ajánlott tartalom

Bizakodóbbak a magyar vállalatvezetők, mint egy évvel ezelőtt

A magyarországi vezérigazgatók 54 százaléka a globális, 60 százaléka a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik 2024-ben a tavalyi rekord pesszimista év után - derül ki a PwC 13. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felméréséből.