Átadták a bonyhádi biogázüzemet

Az egymilliárd forintból felépített, 628 kW kapacitású biogázüzem által termelt áramot az E.ON-nak értékesítik, a hőenergiát a cég saját telephelyein szociális és üzemi célokra használják fel.

A társaság tehenészeti telepének korszerűsítésére és a biogázüzem építésére mintegy 800 millió forint támogatást nyert el az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból – mondta az átadáson Friebert Miklós, a cég vezérigazgatója. Az 1 milliárd 21 millió forintból felépített, 628 kW kapacitású biogázüzem által termelt áramot az E.ON-nak értékesítik, a 680 kW hőteljesítményt a zrt. telephelyein szociális és üzemi célokra hasznosítják – tette hozzá a cég vezetője. A vezérigazgató utalt arra, hogy a beruházás a gazdasági válság miatt késett és a tervezettnél többe is került; ismertetése szerint a napi 80-90 m³ hígtrágyát felhasználó üzemre fordított költség nyolcéves megtérülésével számolnak.

Mint mondta, a Pannónia Zrt. kétirányú fejlesztésbe kezdett azzal, hogy korszerűsítette a tehenészeti telepét, és véglegesen megoldotta a trágyaelhelyezés problémáját. Ma Magyarországon az ezekhez hasonló telepek tudnak versenyben maradni – jegyezte meg. Friebert Miklós utalta arra, hogy a pályázati támogatással 796 millió forintból két, egyenként háromezer négyzetméteres istálló, egy 200 férőhelyes borjúnevelő és több istálló felújítása már 2009. májusban elkészült. A Pannónia Mezőgazdasági Zrt. 1600 kettős hasznosítású magyar tarka szarvasmarhát tart, évi három és fél millió liter tejet állít elő. A cégvezető közlése szerint a társaság 2009-ben egymilliárd forintos árbevételét fele-fele arányban az állattenyésztésből és a növénytermesztésből érte el.

Ajánlott tartalom

MEKH: több mint 60 helyszínen várják a látogatókat az idei Erőművek éjszakáján

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek éjszakáját, október 25-én különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat az ország több mint 60 pontján - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.