Átadták Kaposvár első elektromos autóbuszait

Átadták a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító Kaposvári Közlekedési Zrt. első két elektromos autóbuszát szombaton.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a város főterén, a Kossuth téren tartott eseményen hangsúlyozta: a magyar közlekedéspolitika célja a hazai autóbuszállomány megújítása, a 8 ezer járműből eddig 2 ezret sikerült lecserélni, a fennmaradó 6 ezer cseréjére a következő 10 évben várható. Magyarország 2050-re célozta meg a karbonmentesség elérését, és 2030-ra, hogy az elelektromos áram előállításának 95 százaléka szénmentesen történjen – mondta. Hozzátette, az utóbbi várhatóan már 2024-re megvalósul. A miniszter méltatta Kaposvárnak a Modern városok programban elért eredményeit és azon túlmutató fejlesztéseit. Példaként hozta fel a 18 milliárd forintból épült, 2020-ban átadott közlekedési központot és Közép-Európa legnagyobb, 100 megawattos naperőművét. A ma már hétéves járműállomány teljes cseréjét 2028-ra szeretnék elérni elektromos buszok vásárlásával – tette hozzá. Széles Gábor, a Videoton és Ikarus vállalatcsoport elnöke azt közölte, hogy a Videotonnak nagyon fontos Kaposvár, mert a vállalatcsoportnak Székesfehérvár után itt van a legnagyobb telephelye, ahol a Videoton Elektro Plast Kft. 40 milliárd forintos forgalmat bonyolít.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a szombaton átadott Ikarus 120e elektromos buszok az Ikarus székesfehérvári gyárában készültek, előállításuk során a magyar hozzáadott érték meghaladta az 50 százalékot. A járművek a töltőkkel együtt egyenként 157 millió forintba kerültek, 84 utas egyidejű szállítására és egy töltéssel 300-350 kilométer megtételére alkalmasak.

 

 

Kép: MTI/Varga György

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.