Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársai azt vizsgálták egy különlegesen hosszú időre visszanyúló adatsor alapján, hogy egy nagy folyóban az éghajlatváltozás, a közvetlen emberi hatások és a tápanyagszegényebbé váló víz hogyan befolyásolja a vízi táplálékhálózat alapja, a fitoplankton fejlődését.
A Duna élővilágát nagymértékben befolyásolja az emberi tevékenység. Az 1980-as években például jelentős tápanyagterhelés érte a folyót a vízgyűjtőn zajló intenzív mezőgazdálkodás és ipari tevékenység miatt. A szennyvíz sok esetben tisztítatlanul ömlött közvetlenül a Dunába. A jelentős tápanyagterheltség (szakszóval eutrofizáció) folyományaként drasztikusan megnövekedett a lebegő alga mennyisége a vízben. Az utóbbi évtizedekben azonban jelentős környezetvédelmi beruházások történtek a vízgyűjtőn, és visszaszorult a mezőgazdaság és az ipar. A folyó felső szakaszán sorra épültek a víztározók, vízlépcsők, amelyek visszatartják a lebegő anyagot és a tápanyagokat. Így a 2000-es évekre jelentősen csökkent a Duna tápanyagterheltsége (vagyis a jelenlegi folyamat az eutrofizációval ellentétes, szakszóval oligotrofizáció).
Eközben a klímaváltozás következményei is egyre inkább mérhetővé váltak. A folyóvíz átlaghőmérséklete lassan, de biztosan emelkedik; gyakoribbak lettek az aszályos időszakok, emiatt többször és a korábban megszokottnál hosszabb ideig van alacsony vízállás. Ezt pedig időnként minden korábbinál nagyobb vízállásokat eredményező áradások szakítják meg. A klímaváltozás és az emberi hatások együttesen az élővilág átrendeződéséhez vezetnek, mégpedig a vízi táplálékhálózat alapját jelentő lebegő algákkal, a fitoplankton szervezetekkel kezdve.
Abonyi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont posztdoktor kutatója és kollégái egy különösen hosszú, 34 évre (1980–2014) visszanyúló adatsoron elemezték, hogyan változik a lebegő algák funkcionális összetétele a Duna középső szakaszán. A funkcionális megközelítés azt takarja, hogy a kutatók a fajok jellegzetességeit elemezték, nem pedig azt, hogy hány faj van jelen. Az eredményeiket összefoglaló cikket a Freshwater Biology szakfolyóirat közölte.
Az elemzésből kiderült, hogy mára a lebegő életmódú, a tápanyaggazdag vizet kedvelő algák relatív mennyisége csökkent a Dunában az 1980-as évekhez képest, a tápanyagszegényebb vizekre jellemző formáké, a rögzült életmódot folytató algáké, illetve az ostoros algáké pedig nőtt. Ennek többek között az az oka, hogy a kis sejtméretű, illetve ostoros algák feltehetően jobban tudnak alkalmazkodni a megváltozott környezeti viszonyokhoz, a kevesebb tápanyaghoz és a jelentősebb ülepítő hatáshoz.
A kutatásból az is kiderült, hogy nőtt az algák funkcionális sokfélesége, a dunai fitoplankton-közösség hosszú távon sokszínűbb lett. Sőt, feltehetően a folyó táplálékhálózatának szerkezete is megváltozott – ennek jele az lehet, hogy manapság gyakrabban fordulnak elő rögzült életmódú algák a folyóban. Ezzel viszont csak részben zárult le a kutatás: a projekt fő célja azt megállapítani, hogy vajon a folyóvízi, illetve a tavi fitoplankton működése hogyan magyarázható jobban: a funkcióalapú „ki mit tud?” szemléletmóddal, vagy a faji alapú „ki van jelen?” megközelítéssel.