Átalakulhat a budapesti szelektív hulladékgyűjtés

Egész Budapesten úgynevezett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszert alakítana ki a főváros; az erről szóló uniós projekt benyújtásáról tegnap 27 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője elmondta: jelenleg többnyire a hulladékgyűjtő szigeteken gyűjtik a szelektív hulladékot Budapesten, ugyanakkor van négy mintaprojekt az V., a VII., a IX. és a XIII. kerületben, ahol már működik az úgynevezett házhoz menő rendszer. Ennek lényege, hogy társasházanként külön gyűjtik az egyes hulladéktípusokat, a papírt, műanyagot és fémet, és ezeket így is szállítják el. Szűcs Panni tájékoztatása szerint ezt szeretnék kiterjeszteni az egész fővárosra, 2011 és 2013 között 15 milliárd forint uniós támogatásból valósítanák meg.

 
Ahol probléma az, hogy több kukát kellene kihelyezni, ott megmarad a szigetes rendszer. A nagyjából 1000 hulladékgyűjtő sziget száma viszont csökken, és az igényekhez alakítva más helyekre költözik – mondta a szóvivő, aki arra is kitért, hogy 2016-ig, illetve 2020-ig több, a hulladék feldolgozására, újrahasznosítására vonatkozó uniós irányelvet kell teljesítenie a fővárosnak, és ezt csak úgy tudja megtenni, ha időben elkezdi a szelektív gyűjtést. Az uniós pályázaton a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. bevonásával indul.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.