Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Az eredmény aggasztó: ha így folytatódik a klímaváltozás, Petőfi Kiskunságában az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret távoli tájak melegkedvelő, egzotikus növényei szoríthatják ki. Egyre gyakrabban látnak napvilágot az Alföld, különösen a Duna-Tisza közi homokhátság vészes kiszáradásáról szóló hírek. A szárazodás okai sokrétűek, az elhibázott vízgazdálkodástól a helytelen erdészeti tevékenységig terjednek, de minden bizonnyal fontos tényező a globális éghajlatváltozás is. Hallunk süllyedő talajvízszintről, mezőgazdasági károkról, öntözési igényekről, azonban a természetes növényzet változásáról igen hiányosak az ismereteink.
Árvalányhaj, homoki kikerics – egy sajátos magyar táj
Kutatótársainkkal ezért vizsgálni kezdtük, átalakul-e a Duna-Tisza közi homokhátság (vagy rövidebben Homokhátság) növényzete hosszabb távon, és ha igen, milyen irányú változások mutathatók ki. Felkerestük a régió szinte összes olyan helyszínét, ahol az eredeti növényzet természetközeli állapotban maradt fenn. Kutatásunk a legjellemzőbb gyeptípusra, a nyílt évelő homoki gyepre koncentrált, mely rendkívüli szárazságtűréséről ismert. Ez a gyep a talajvíz közvetlen hatásától függetlenül képes fennmaradni, ami azt is jelenti, hogy ha itt megváltozik a növényzet, akkor az jelentős részben a globális éghajlatváltozásnak tulajdonítható.
A gyep legfőbb alkotói a csenkeszek és az árvalányhajak, valamint számos egyéb lágyszárú növény, továbbá mohák és zuzmók. Természetvédelmi jelentősége nemcsak azért kiemelkedő, mert számos ritka és védett növény és állat számára nyújt élőhelyet, hanem azért is, mert több olyan faj is megtalálható benne, melyek a Kárpát-medencén kívül sehol máshol nem fordulnak elő. Ilyen például a homoki kikerics, a tartós szegfű és a homoki nőszirom.
A kiszáradás kiszámíthatatlan útjai
Közismert, hogy az egyes fajok tűrőképessége eltérő lehet a környezeti tényezőkkel szemben. Vannak növények, amelyek a hidegebb, mások a melegebb éghajlathoz alkalmazkodtak. Egyes fajok száraz körülmények között is megélnek, mások több csapadékot igényelnek. Ha grafikonon ábrázoljuk, hogy egy-egy faj gyakorisága, egyedszáma, vagy tömegessége miként változik adott környezeti tényező mentén, akkor gyakran haranghoz hasonló alakot kapunk. Ez szemléletesen mutatja meg, hogy egy bizonyos élőlény miképpen érzi magát különböző körülmények között.
A Duna-Tisza közi homokhátságon az utóbbi két évtized során kimutathatóan megnőtt az éves középhőmérséklet, ugyanakkor az éves csapadékmennyiségben nem történt érzékelhető változás. Kézenfekvőnek tűnik a feltételezés, hogy a növényzet is ezeket a trendeket követi.
A helyzet azonban ennél lényegesen bonyolultabb. A környezeti tényezők ugyanis együttesen hatnak, így például a hőmérséklet növekedése nagyobb párolgási veszteséget idéz elő, tehát szárazodást okoz, még akkor is, ha a csapadék mennyisége változatlan marad. Egy-egy faj csak akkor tud egy adott helyen megélni, ha az összes környezeti tényező elviselhető számára: egy melegkedvelő növény például nem tud profitálni a hőmérséklet növekedéséből, ha nem áll rendelkezésére elegendő víz. Emellett az életközösségek bizonyos rezisztenciával rendelkeznek, vagyis a körülmények megváltozásának egy ideig ellen tudnak állni. A tág tűrésű fajok nagyobb mértékű változásokat is elviselnek, míg a szűk tűrésűek a kisebb módosulásokra is érzékenyek. A rendszer bonyolultságát növeli, hogy az életközösségekben a fajok között versengés folyik a különböző forrásokért, így például a fényért, a vízért és a tápanyagokért. Mindezek következtében jóformán lehetetlen előre megmondani, hogy egy adott régió növényzete miként alakul át a környezeti változások következtében.
Évtizedes távlatban előretörnek a melegkedvelők
Kutatásunk első lépéseként 2005-ben minden helyszínen 16 m2 területű mintavételi egységeket, ún. kvadrátokat jelöltünk ki, ezek pontos helyét GPS-szel rögzítettük, majd regisztráltuk a kvadrátokon belül előforduló növényfajokat. 2022-ben újra felkerestük ugyanezeket a helyszíneket, azonosítottuk a kvadrátok helyét, és ismét regisztráltuk az ott található növényeket. A két felmérés eredményeit összehasonlítva vizsgáltuk, milyen változások következtek be a növényzetben az eltelt közel két évtized során.
Saját terepi tapasztalataink és a szakirodalom alapján is jól tudtuk, hogy a tavaszi egyévesek érzékenyen reagálnak az évek közötti időjárási különbségekre, különösen a tavaszi csapadék mennyiségére. Ezek az apró termetű növények tél végén vagy tavasszal virágoznak, rövid idő alatt termést érlelnek, majd elpusztulnak. Ha év elején sok az eső, akkor gyakoriak a tavaszi egyévesek, száraz időben viszont a többségük nem csírázik ki, hanem inkább várakozik a következő tavaszig. Esetünkben a két vizsgálati év tavaszi csapadékmennyisége jelentősen eltért: 2005-ben február és április között 143 mm csapadék hullott, míg 2022 ugyanezen időszakában mindössze 72 mm volt a csapadék. Mivel kutatásunk fókuszában a növényzet hosszútávú változása állt, a vizsgálatból kihagytuk a tavaszi egyéveseket, hogy a rövidtávú időjárási ingadozások ne befolyásolják az eredményeket.
Elemzésünk szerint a vizsgált gyepek fajösszetétele egyértelműen megváltozott 2005 és 2022 között. Eredményeink lényege három pontban foglalható össze:
- Jelentősen megnőtt a melegkedvelő növények aránya, míg a hűvösebb körülményeket igénylők aránya lecsökkent.
- A szárazságtűrést illetően nem volt kimutatható változás.
- A fajszám nem változott 2005 és 2022 között.
Terjedőben az idegenhonos növényfajok
Ha esetleg valaki megnyugodna a harmadik pont olvastán, miszerint „a fajszám nem változott”, annak el kell árulnunk, hogy a helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű. Kutatásunk szerint ugyanis a 2005-ben regisztrált állapothoz képest 2022-re lényegesen megnőtt két idegen eredetű inváziós faj, a bugás tövisperje és a homoki prérifű gyakorisága.
Márpedig a biológiai sokféleség csökkenésének és a természetes életközösségek átalakulásának egyik legfőbb oka az idegen eredetű inváziós fajok előretörése. Terjedésüket többféle emberi tevékenység is elősegíti: a növényeket és állatokat eredeti élőhelyükről szándékosan vagy véletlenül akár több ezer kilométerre hurcoljuk, az őshonos élővilág visszaszorításával lehetőséget teremtünk az idegen fajok megtelepedésének és szaporodásának, az éghajlatváltozással pedig tovább segítjük az inváziót.
A fent említett tövisperje egy kistermetű fűféle, amely valószínűleg Dél-Afrikából származik. Már több száz éve jelen van Magyarországon, és elképzelhető, hogy terjedése most új lendületet kapott. A másik előretörő faj, a prérifű egy észak-amerikai eredetű, nagy termetű növény, amely alig néhány éve jelent meg hazánkban, viszont sajnos rendkívül gyorsan terjed. Talán nem véletlen, hogy mindkét inváziós faj az úgynevezett C4-es növények csoportjába tartozik. Ezek a fajok a légköri szén-dioxidot a hazai növények túlnyomó többségétől eltérő mechanizmussal hasznosítják, amely különösen nagy melegben működik hatékonyan. Éppen ezért a C4-es növények elsősorban a trópusi és szubtrópusi területeken elterjedtek, de az éghajlatváltozás hatására nálunk is egyre versenyképesebbek lehetnek.
A Kárpát-medence őshonos élővilágát tehát nem „csupán” az átalakuló klíma közvetlen hatásai és más emberi tevékenységek veszélyeztetik, hanem az egyre előnyösebb helyzetbe kerülő idegenhonos fajok agresszív térfoglalása is. Ha nem cselekszünk időben, könnyen lehet, hogy a legértékesebb kárpát-medencei életközösségek helyét néhány évtizeden belül más földrészekről származó fajok egyhangú állományai fogják átvenni. Petőfi Kiskunságában az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret távoli tájak egzotikus növényei fogják kiszorítani.
Kitekintés egy melegebb jövőbe
Kutatásaink alapján megállapítható, hogy a Homokhátság nyílt homoki gyepeiben hosszú távú átalakulás megy végbe, amely a melegkedvelő növények arányának növekedésében nyilvánul meg. Mindez összhangban van a térségben kimutatható növekvő hőmérséklettel. Az előrejelzések szerint az éghajlatváltozással a régió további melegedésére kell számítani, ami miatt a növényzet erősödő átrendeződése várható. A helyzetet súlyosbítják az idegenhonos fajok, amelyek közül néhány a klíma melegedésével további előnyre tehet szert – az őshonos fajok rovására.
A melegkedvelő növényfajok arányával szemben úgy tűnik, hogy egyelőre sem a száraz gyepek fajszáma, sem a szárazságtűrő növények aránya nem módosul hosszú távú trendek mentén. Nagyon valószínű azonban, hogy az éghajlatváltozás előrehaladtával ezekben a tulajdonságokban is változások történnek majd.
Egy korábbi kutatásunkban olyan kiskunsági helyszíneket hasonlítottunk össze, melyek éghajlata kismértékben eltért. A mérsékelt éghajlati különbségek ellenére is egyértelműen kimutatható volt, hogy a némileg szárazabb helyek fajszegényebbek, mint a hasonló, de kissé kedvezőbb vízellátású helyek. Ez alapján várható tehát, hogy az éghajlatváltozás nálunk is a biológiai sokféleség csökkenésével fog járni.
Az előrejelzések szerint az éghajlatváltozás következtében megváltozhat a csapadék éven belüli eloszlása is. Az imént említettük, hogy a tél végi vagy tavasz eleji időjárás szárazabbá vagy nedvesebbé válása jelentős mértékben befolyásolhatja a tavaszi egyéveseket. A nyári aszály viszont az évelő növényeket érinti kedvezőtlenül. Ráadásul az évelők helyzete bizonyos szempontból nehezebb, hiszen regenerálódásukhoz több időre van szükség. Míg az egyéves növények egy-egy különösen száraz évet viszonylag gyorsan ki tudnak heverni, és a talajban levő magokból hamar megújul a populáció, addig az évelők gyakran lassabb növekedésűek, így helyreállásuk is több időt vesz igénybe. Ismétlődő száraz időszakok tehát a jelenleg domináns évelő fajok visszaszorulását okozhatják, így a Duna-Tisza közi homokhátság gyepeinek helyén egyévesekből álló, félsivatagi jellegű vegetáció alakulhat ki.
Veszélyben az őshonos növényzet
A napjainkban tapasztalható éghajlatváltozás emberi léptékkel mérve talán (még) lassúnak tűnik, de földtörténeti skálán rendkívül gyorsan zajlik, ami megnehezíti az élővilág alkalmazkodását. A Duna-Tisza közi homokhátság melegedése a regionális szárazodással, a faültetvények erőltetett terjesztésével és az inváziós növények térhódításával együtt végzetes kombinációt jelenthet az őshonos növényzet számára. Az éghajlatváltozás nem állítható meg egyik pillanatról a másikra, de fontos lenne a folyamat lassítása, valamint a negatív hatások mérséklése megfelelő környezet- és természetvédelmi intézkedésekkel és bölcs, az alkalmazkodást segítő tájhasználattal.
