Augusztus 20. – Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt írta, lezárásra kell készülni egyebek mellett a budai és a pesti alsó rakpartokon, az Alkotmány utcában, a budavári Tárnok utcában a Dísz tér és Szentháromság tér között, a Várkert rakparton és a Kós Károly sétányon. Hétfőtől nem járható a Műegyetem rakpart és a Budafoki út egy-egy szakasza sem, a Szent Gellért tér a Budafoki út felé, estétől pedig Széchenyi rakpart a Kossuth tértől a Széchenyi térig. Augusztus 20-án, kedden időszakosan lezárják a Szent István teret, a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Széchenyi térig és a Széchenyi teret körben, este pedig, a tűzijáték idején az intézkedés érinti a már lezárt Lánchídon és Szabadság hídon kívül a Margit hidat és az Erzsébet hidat is, továbbá több rakparti szakaszt és a Margitsziget meghatározott részét. Mindemellett a körmenet miatt szakaszosan és időszakosan lezárják a Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca – Szent István tér útvonalat, továbbá a Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Akadémia utca – Arany János utca – Sas utca – Szent István tér útvonalat is.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.