1 hét és indul az eddigi legnagyobb hazai napelemes pályázat.
BővebbenNegyven százalékkal több üvegházhatású gázkibocsátást okoz a férfiak étrendje, mint a nőké
Negyven százalékkal több klímakárosító gáz kibocsátását okozza a férfiak húsban gazdag étrendje, mint a nőké egy brit kutatás szerint.
BővebbenMentsük meg „csakazértis” a Földet! Megjelent Jakabovics Tibor Mókusugrás című könyve és hangoskönyve
Emelkedő tengerszint, melegedő telek és perzselő nyarak, világvége.
BővebbenMagyarország bekerült a megújuló energiabefektetések szempontjából legvonzóbb 40 ország közé
Magyarország a korábbi 44. helyről az idén a 37. helyre lépett előre az EY kétévente megjelenő, az országok vonzerejét a megújuló energia alkalmazása szempontjából értékelő listáján - közölte a nemzetközi tanácsadó cég az MTI-vel kedden.
BővebbenA Tisza forrásától a torkolatig térképezte fel a folyó hulladékszennyezettségét a PET Kupa
A Tisza teljes hosszának feltérképezésével zárult az a határokon átnyúló program, amelyet a Tiszai PET Kupa két évvel ezelőtt indított el a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) támogatásával, a Tiszta víz, boldog Tisza program során a PET Kupa szakemberei, önkéntesei, hulladékgazdálkodási szakértői mérték fel a műanyagszennyezés gócpontjait, fejlesztették az online adatbázist, hogy minden eddiginél hatékonyabbá váljon a Tisza vízgyűjtő területén kifejtett folyóvédelmi tevékenység.
BővebbenA fenntarthatósági expó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek
A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek; az ötletgazdák, a KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja, az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz - közölte a két nonprofit szervezet az MTI-vel szerdán.
BővebbenLábadozik a Nagy-korallzátony
Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya - számolt be róla szerdán az ABC News ausztrál hírportál.
Bővebben2020-ban csaknem 30 százalékkal nőtt a hasznosításra átadott hulladék mennyisége
Idén november 21-28. között rendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) eseményeit.
BővebbenTőkebevonást hajtott végre a Lugos Renewables projektfejlesztő cég
Tőkebevonást hajtott végre a magyar tulajdonú Lugos Renewables projektfejlesztő cég, hogy nemzetközi napelemes portfolióját szélesítse.
BővebbenÁllami támogatással napelemet a tetőre? Ezt mindenképpen érdemes tudnia!
A 2 héten belül induló száz százalékban vissza nem térítendő napelemes támogatás felhasználása néhány kritériumhoz kötött.
Bővebben