A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
BővebbenVálságba kerülhet a globális napelempiac
Igen komoly nyersanyaghiány lépett fel az utóbbi években, ami aggasztja a nagy napelemgyártókat.
BővebbenTovább dübörög a német napelem-telepítés
Németország élen jár a napenergia hasznosításában, és nagyon úgy tűnik, hogy továbbra sem tervez visszavenni a tempóból!
BővebbenVeszélyben az észak-amerikai gleccserek
Az évszázad végére eltűnhetnek az észak-amerikai gleccserek, fogyatkozásuk súlyosan veszélyeztetheti a régió vízellátását.
BővebbenIsmét lehet pályázni elektromos kerékpár támogatásra
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hatodik fordulója nyílik meg május 3. és 7. között, a kormány eddig mintegy 3500 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 376 millió forinttal - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca vasárnapi közleményében.
BővebbenA klíma- és fogyasztóbarát energiatermelésről beszélget Áder János legújabb podcastjában
A jövő klíma- és fogyasztóbarát energiatermeléséről beszélget ifjabb Chikán Attilával, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatójával Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
BővebbenSzilárdtest-akkumulátor technológiába fektet a BMW és a Ford
Szilárdtest-akkumulátort gyártó technológiai start-up vállalatba invesztált a BMW és a Ford a Volta Energy Technologies befektetési alappal együtt - jelentette be hétfőn Peter Lamp, a BMW akkumulátor üzletágának a vezetője.
BővebbenParkoló helyett zöld oázis lesz a bécsi Naschmarktnál
Csábító zöldterületet és őstermelői piacot hoznak létre a bécsi Naschmarkt tizenkétezer négyzetméteres parkolója helyén, így szüntetve meg az osztrák főváros egyik legnagyobb hőszigetét.
BővebbenEgyre többekre jelentenek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások
Világszerte egyre növekvő számú emberre, akár milliókra jelenthetnek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások - figyelmeztetnek a szakemberek.
BővebbenHasznált gumiabroncsokat újrahasznosító gépeket fejlesztett ki egy tiszalöki társaság
Használt gumiabroncsokat újrahasznosító gépeket fejlesztett ki magyar és uniós forrás segítségével a tiszalöki székhelyű, épületgépészeti tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó Hot&Cold Therm Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Bővebben