Kigyógyult szenvedélybetegségéből, és talált magának egy új, hasznos szenvedélyt.
BővebbenÖn is 8 kg elektronikai hulladékot termelt tavaly?
Az idén várhatóan a tavalyi mennyiségnél 3 százalékkal több, 242 ezer tonna elektromos és elektronikus hulladék keletkezik az országban, amelyből 80 ezer tonna begyűjtését és kezelését végzik el a hulladékhasznosítók - közölte a MediaMarkt hétfőn, a nemzetközi hulladékgyűjtő napon.
BővebbenVádat emeltek a Volkswagen két jelenlegi és egy korábbi vezetője ellen
Piaci manipuláció miatt vádat emelt kedden a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen (VW) vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, valamint egy korábbi vezérigazgatója ellen a járműgyártó csoport dízelbotrányával összefüggésben.
BővebbenÚj védjegyek tanúsítják a termékek kiválóságát és környezetbarát tulajdonságait
Új védjegyeket hozott létre a Magyar Termék Nonprofit Kft. a termékek kiválóságának és környezetbarát tulajdonságának tanúsításra, a Kiváló Termék és az ÖKOlogikus jelölésért már jelentkezhetnek a magyarországi gyártók - közölte a Magyar Termék Nonprofit Kft. szerdán az MTI-vel.
BővebbenA régióban akar terjeszkedni a Tesla
Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla vezérigazgatója egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy jövőre terjeszkedésbe kezdhet Kelet-Európában.
BővebbenNapelemeket kap az ENSZ New York-i székháza
Zöldenergiára vált és a tagországok létszámával megegyező számú, százkilencvenhárom napelem is táplálja ezentúl az ENSZ New York-i székházát, a beruházást kedden avatja fel Narendra Modi indiai kormányfő.
BővebbenÁder János részt vesz és beszédet mond az ENSZ klímacsúcsán
Áder János köztársasági elnök szeptember 22-26. között az Egyesült Államokba látogat, ahol részt vesz az ENSZ klímacsúcsán és közgyűlésén - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap az MTI-t.
BővebbenKínában 1 millió fölött az elektromos töltőállomások száma
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett.
BővebbenA járművek környezetvédelmi állapotát ellenőrzik a héten
A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a szakemberek hétfőtől péntekig az ország négy nagyvárosában a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
BővebbenKétszeres Emmy-díjas A mi bolygónk természetfilm-sorozat
Két kategóriában is nyert A mi bolygónk című természetfilm-sorozat az idei Emmy-díjátadón.
Bővebben