Az indiai kormány szakintézménye által kiadott új számítások szerint a kontinens méretű ország szélenergia-potenciálja 302 GW. Ebből ők azt a következtetést vonták le, hogy nincs több kifogásuk arra, hogy ne épüljön (még, tömegével) szélerőmű Indiában – várják a jelentkezőket.
BővebbenMegépült a világ legnagyobb légtisztítója a Smog Free Tower
Múlt pénteken beindították a 7 méteres kültéri légtisztító tornyot Rotterdamban, mely környezetbarát technológiával működik, és folyamatosan szűri a város levegőjét.
BővebbenÁder János: a klímavédelemben üzleti lehetőségek is vannak
A klímavédelemben üzleti lehetőségek is vannak, ezek kihasználása bővíti a vállalkozások piacait - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) klímaváltozás gazdaságra gyakorolt hatásairól rendezett konferenciáján Budapesten.
BővebbenFolyamatosan csökkenteni kell az országban keletkező hulladék mennyiségét
Magyarországon évente mintegy 17,5 millió tonna hulladék keletkezik, ennek 21,4 százalékát a háztartások produkálják, a célkitűzés a keletkező hulladék mennyiségének folyamatos csökkentése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungorikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten.
BővebbenMeteorológiai szolgálat: a nyár a jövőbeli éghajlatváltozásokra figyelmeztet
Az idei nyár ízelítőt adott abból, amire az éghajlati változások miatt a jövőben számíthatunk - összegezte az Országos Meteorológiai Szolgálat az elmúlt időszak tapasztalatait az MTI megkeresésére.
BővebbenNapelemek kerültek a Magyar Államkincstár épületeire
A Magyar Államkincstár a Széchenyi 2020, Környezet és Energia Operatív Program keretében „Napelemes rendszerek telepítése a Magyar Államkincstár Igazgatósági épületein” című KEOP-4.10.0/K/14-2014-0063 számú projekt keretében 144,67 millió Ft összegű támogatást nyert.
BővebbenSzuperszámítógép kéne a klímaváltozás megjósolásához
Az éghajlatváltozás olyan sok tényezős folyamat, aminek modellezésére jelenleg nem létezik elég nagy kapacitású számítógép. Becslések szerint százszor nagyobb erejű komputer kellene, mint amilyet a technológiai mai fejlettségi szintjénél elő tudnak állítani.
BővebbenHollandia vasúthálózata 2018-ra 100 százalékban szélenergiával működik majd
A holland vasúthálózat fele, azaz nagyjából 2 890 kilométernyi, már most is teljesen szélenergiával működik, de most a helyi VIVENS vasúttársaságok megállapodtak az Eneco nevű holland áramellátóval, hogy három éven belül a teljes hálózatot átállítják szélenergiára.
BővebbenNyolcszor annyi fa lehet a Földön, mint gondoltuk
3040 milliárd fa van a Földön, azaz minden emberre 420 jut – ezt állítják a Yale Egyetem kutatói 400 ezer erdő elemzése és műholdfelvételek adatainak kombinációja alapján. Ha igaz a becslés, akkor nyolcszor annyi fa van a bolygón, mint az eddig gondolták – a kizárólag műholdfelvételekre alapozott korábbi gondolat 400 milliárd fa volt.
BővebbenA “Smart Energy Management” megoldások elterjedése várható
Energia- és pénzspórolást jelent az ügyfelek számára, nő a megújulók szerepe és az innovatív szolgáltatások is teret kapnak a „smart energy management”-ben.
Bővebben