A Rimac öt évvel ezelőtt mutatta be a Concept One prototípusát, ennyi idő kellett ahhoz, hogy előálljanak a sorozatgyártásra kész verzióval. Nagy darabszámokra azért ne gondoljunk, ugyanis a tervek szerint mindössze nyolc példányt készítenek majd belőle.
BővebbenPaks lebontása 340 milliárdba kerülhet
Az EU atomerőműveinek leszereléséhez szükséges pénznek eddig csak a bő fele gyűlt össze, igaz, a gyűjtésre bőven van még idő. Paks lebontása 310-340 milliárd forintba kerülhet.
BővebbenAz olajvállalatok is megújuló energiába teszik a pénzüket
A fosszilis energiahordozók és legfőképpen az olaj botladozása miatt, Norvégia vezető olajvállalata 200 millió eurót fektet be a megújuló energiaforrások területén.
BővebbenBetiltják a lítium-ion akkumulátorok szállítását a repülőkön
Április 1-jétől tilos lesz rakományként utasszállító repülőgépeken lítium-ion akkumulátorokat szállítani - döntött a Nemzetközi Polgári Légiközlekedési Szervezet (ICAO).
BővebbenJelentősen vezet Magyarország az Év fája versenyben
Jelentősen, mintegy 46 ezer szavazattal vezet a bátaszéki molyhos tölgy az Év fája versenyben, amelyre még február 29-ig várják a szavazatokat.
BővebbenA napenergia változatossága – Milyen felhasználási megoldásokat garantál a napenergia
Az emberiség számára az egyik legfontosabb elem a napenergia, és ez már ősidők óta így van. A Nap nélkül az emberiség fejlődése semmiképp sem történhetett volna meg, hisz enélkül a gazdag, pótolhatatlan csillag nélkül az élet kialakulása bármilyen formája a Földön lehetetlenné vált volna.
Bővebben„Hihetetlen károkat okozhat” – újabb öt vízerőmű a Dráván?
Öt újabb vízerőmű épülhet a tervek szerint a Dráva horvát szakaszán, melyek a környezetvédők szerint hihetetlen károkat okoznak majd a természetben. A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás veszélyeztetése mellett olyan fajok is eltűnhetnek, mint az egyedülálló drávai tegzes.
BővebbenCNG-s autókon suhannak a levelek a cseheknél
Csehországban nem viszolyognak néhány darab, 200 baros nyomás alatt lévő gáztartályokon való utazástól.
BővebbenTényleg a zöld a divat
Ha már a világ talán legismertebb divatháza és tervezője is az öko gondolattal foglalkozik, akkor valami tényleg elindult. Így lehet zöld haute couture módra.
BővebbenMentsd meg a Nagy Korallzátonyt sörivással!
Igazán szép ausztrál történet a Great Barrier Beer története! Íme, valahogy így kezdődött az egész, egy indiegogo-s ötlettel, a világ első közösségi finanszírozású és jótékony célú sörének ötletével.
Bővebben