Bár mindenki a légdeszkákért rajong, az elektronikus gördeszka-roller hibrid is legalább olyan menő.
BővebbenNapenergia boom Dubaiban
Az arab világban egyre másra rendkívül ambíciózus napenergia tervek látnak napvilágot. A legújabb, hogy Dubaiban 2030-ra midnen háztetőre napelemeket telepítenének. A program része az ország több milliard doláros, zöldenergia sratégiájának.
BővebbenAz FM 2016-ban is meghirdeti a Zöld Forrás pályázatot
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak - közölte a szaktárca hétfőn a kormányzati hírportálon.
BővebbenA több százból csak tíz állatkínzó végzi itthon börtönben
Állatkínzás miatt évente 200-250 eljárás indul a bíróságokon, és átlagosan tíz vádlott kap letöltendő börtönbüntetést ilyen bűncselekményért – írja hétfői számában a Magyar Idők.
BővebbenHibrid hójáró a Volkswagentől
A Volkswagen az utóbbi időben bűnbocsánatot szeretne elnyerni az autós világban. Legalábbis erre utal, hogy sorban mutatnak be elektromos és hibrid újdonságokat, messze kerülve a kényes dízel témát. A Detroiti Autószalonra a hibrid Tiguan harciasabb, terepjárásra felkészített változatával érkezik a gyártó.
BővebbenTelefontöltés egy sós lapkával? Igen, már ez is lehetséges
Csak egy vízzel és sóval teli lapkát kell beszerezni, ha megvan ez a mini hirdogén üzemanyagcella, és már nem is kell konnektor a mobil töltéséhez.
BővebbenFeleennyit is fogyaszthatnának a repülők
A NASA legújabb kutatásának eredményei szerint az új technológiákkal a mai felére csökkenthető a repülőgépek kerozin-fogyasztása, 75 százalékkal mérséklődhet a károsanyag-kibocsátás és nyolcadára a zajszennyezés.
BővebbenIngyenes mobilalkalmazás mutatja meg az ételek, italok cukortartalmát
Ingyenes mobilalkalmazás használatára buzdítja az Angol Közegészségügyi Szolgálat (PHE) a szülőket: az applikáció a termék vonalkódját leolvasva grafikán mutatja meg, hány kockányi a cukortartalma.
BővebbenMár ajtaja és teteje sincs a BMW i8-nak
Óriáskijelzős, önvezető roadstert csináltak a hibrid sportautóból.
BővebbenVillámgyorsan épül a pécsi naperőmű
Az európai uniós szabályozásnak megfelelően halad a pécsi Tüskésrétre tervezett napelempark kivitelezése. A projektgazda MVM Zrt.szerint a villamos energiát termelő erőmű heteken belül megkezdi működését.
Bővebben