Szélturbinákból, hullámzás- és árapály-erőműből, tengervíz-hőszivattyúból nyerné az energiát a hétezer ember elszállásolására képes kutatóhajó, melyet Jacques Rougerie francia építész tervezett.
BővebbenÚj villanyautókat fejleszt a Volkswagen
A dízelbotrány után érthető módon az elektromos autókra koncentrál a cég, új akkumulátort és moduláris padlólemezt is fejlesztenek az ilyen járművek számára.
BővebbenLevegővel hajtott autó – lesz ebből valaha valami?
A sűrített levegőben tárolt energiával tiszta üzemű, olcsón „megtankolható” autókat lehetne hajtani. Miért nem ilyenekkel jár akkor az emberiség?
BővebbenHátszelet kaphat a zöldenergia
Ismét ártámogatásban részesülhet a megújuló energiaforrásból nyert áram, a nagy kérdés, hogy ki állja majd ennek a számláját. A lakosság rezsije nem nőhet, a vállalati szférára hárulhat nagyobb teher.
BővebbenKözel 300 nyugat-magyarországi település hulladékgazdálkodását fejlesztették
Több mint 280 település közel negyedmillió lakosa számára bővítették és korszerűsítették a hulladékgazdálkodási rendszert, egymilliárd forintot meghaladó beruházással - tájékoztatta a Zalaispa Hulladékgazdálkodási Társulás csütörtökön az MTI-t.
BővebbenPárizsi klímacsúcs – Geofizikus: látszatmegállapodás született
A párizsi klímacsúcson látszatmegállapodás született - mondta Szarka László Csaba geofizikus csütörtökön az M1 aktuális műsorában.
BővebbenAz év végére elkészül a pécsi napelmpark
Úgy tűnik, hogy az év végére elkészül a Tüskésrétre tervezett pécsi napelempark. Az állami beruházást koordináló MVM Magyar Villamos Művek Zrt. leányvállalata, a Hungarowind Kft. szerint nincs semmilyen hátráltató tényező, ami veszélyeztetné a határidő betartását.
BővebbenÁtadták az első elektromos autótöltőt a Liszt Ferenc repülőtéren
A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromos autótöltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került és jelenleg ingyen használható - mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
BővebbenSosem volt olyan meleg az Északi-sarkon, mint most
Minden idők legmagasabb hőmérsékletét mérték az Északi-sarkvidéken a szeptemberrel zárult 12 hónapban, írja az MTI.
BővebbenA legzöldebb mosógép
A Drumi egy olyan okos mosógép, mely nem használ sok vizet és nem igényel áramot a mosás során. De akkor mégis, hogyan működik?
Bővebben