Autó helyett design ruhák

Képzeld el, milyen lenne, ha saját ruhád válna a közlekedési eszközöddé!

A BMW támogatásában meg is valósult a barcelonai designer tanulók ötlete. A járművé alakult ruhák tervezésének eredménye 5 különböző jövőt idéző koncepció lett olyan nagyvárosokra szabva, mint Barcelona. Külön jó pont, hogy az összes terv napenergiával működik.

Slava
Az első modell a Slava nevet viseli, mely svédül fecskét jelent, ugyanis designere e madár szárnyairól vette ötletét.  A ruha akkor aktiválódik, amikor magadra veszed. Körbegurul veled a városon, miközben a környezeti viszontagságoktól is megvéd vízálló anyagával, ami ráadásul biológiailag lebomlik. A járművet függőleges helyzetbe kerülve lehet megállítani, így amíg az parkol, a napelem segítségével a LED izzók is feltöltődhetnek a következő utazásra, és hogy éjszaka is látható legyen.

bmw b motion

B-motion
A ruha elkészítését animációs filmek ihlették, magából az öltözetből, és egy digitális gördeszkából áll, amit könnyedén magaddal vihetsz egy hátizsákban is. A deszka a láb nyomásait érzékelve halad előre.
A ruha egy speciális, vitorlához hasonló anyagból készül, mely viselőjének érzései alapján változtatja színét, és világítását. Ha extra védelemre van szükség, felpuffasztja magát.

city skiing

City Skiing
Ezzel az eszközzel könnyedén „keresztülcsúszhatsz” a városon, és még sportolsz is anélkül, hogy hangos vagy szennyező lennél. A ruhába és a cipőkbe egy láthatatlan technológia van beépítve. A nanokerekek segítségével haladhatsz, és változtathatod sebességed. A karok használatával, és egy speciális világító rendszerrel működnek a kanyarodást, és a fékezést jelző lámpák, emellett a „ruhába” beépítettek egy GPS-koordinátort is. Kell még valami?
A cikk folytatása hamarosan jön.

Ajánlott tartalom

150 ezer forintos napelemes rendszerek kezdtek el terjedni

Az erkélyre szerelhető napelemek már 150 ezer forinttól elérhetők a piacon.