Forrás: ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. Facebook oldala

Az Alteo jól teljestett tavaly

Az energiapiaci árcsökkenés ellenére az Alteo konszolidált árbevétele 4 százalékkal, nettó eredménye pedig csupán 1 százalékkal maradt el 2023-ban az előző évitől, miközben az értékesített termékek és szolgáltatások egy részének árai ennél jóval nagyobb mértékben estek – közölte az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat az MTI-vel.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Hétfői tájékoztatásuk szerint a konszolidált árbevétel meghaladta a 98,9 milliárd forintot tavaly a 2022-es 103 milliárd forint után. A konszolidált nettó eredmény 12,76 milliárd forint volt 2023-ban, míg egy évvel korábban 12,84 milliárd forint. A korábbi csúcsokhoz képest valamivel visszafogottabb teljesítményt nyújtott a hő- és villamosenergia termelés és menedzsment szegmens, valamint mérséklődött a megújuló alapú energiatermelés eredményessége is, ugyanakkor ezeket jelentős részben ellensúlyozni tudta a hulladékgazdálkodási üzletág és az energia-kiskereskedelem – jelezték. Az Alteo a tavaly elkezdett beruházásaival tovább kívánja erősíteni rugalmas termelési mixét. Megvásároltak egy 2 megawatt (MW) névleges kapacitású biogázüzemet, elkezdtek egy beruházást a meglévő naperőművi kapacitások megduplázására, és két telephelyükön egy-egy 6 MW villamos fűtésű forróvíz-kazánt adtak át. Tavaly novemberben újabb, a rugalmassági szolgáltatásokat támogató beruházásokba kezdett a vállalat.

A társaság vezérigazgatója szerint továbbra is a fókuszban marad a szabályozási, valamint a rugalmas energetikai szolgáltatások erősítése, emellett a megújulók további terjedését támogató és a hulladékgazdálkodást fejlesztő beruházások. Ezek azok a területek, amelyek ifj. Chikán Attila szerint csökkenő energiaár-környezetben is képesek megalapozni az Alteo további eredményességét. Az Alteo részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 2850 forinton zárt hétfőn. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3050, a legalacsonyabb 2550 forint volt.

Ajánlott tartalom

Egyszerűbben intézhetik ügyeiket az az MVM ügyfelei

Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM Next-nél, valamennyi ügyfél ugyanazon az online ügyfélszolgálaton és applikációban intézheti gáz- és áramügyeit is, a régi áramügyintézési felületek hamarosan megszűnnek - közölte az MVM csütörtökön.