A Dunán levonuló árhullámnak köszönhetően ökológiai vízpótlással frissítenek fel két Tolna megyei holtágat - közölte a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

Az árhullámból pótolják a Tolna megyei Duna-holtágak vizét

A Dunán levonuló árhullámnak köszönhetően ökológiai vízpótlással frissítenek fel két Tolna megyei holtágat – közölte a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

Csonki István igazgató tájékoztatása szerint pénteken a Bölcskei-holtág vízpótlását lehetővé tévő várrévei zsilipet nyitották, szombaton pedig várhatóan a Bogyiszlói-holtágnál lévő karaszifoki zsilipet nyitják meg. A vízpótlásra az elhúzódó, lassan apadó árhullámnak köszönhetően nyílik lehetőség. A Duna vízállása péntek reggel hét órakor Paksnál 745 centiméter volt, a Tolna megyei városnál első fokú készültség mellett ezzel a szinttel tetőzik az ár.

Beke Zsolt, az igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének vezetője elmondta: a Bogyiszlói-holtág szintjét a mintegy 10-15 centiméterrel emeli meg a Bogyiszlói-főcsatornán keresztül induló vízpótlás. A Bölcskei-holtágba körülbelül százezer köbméternyi víz jut be, amely a holtág növényvilágának biztosít megújulást a szinte száraz mederben – tette hozzá. A vízügyi igazgatóság legutoljára áprilisban végzett hasonló, ökológiai vízpótlást, amelyre szintén a Dunán levonuló kisebb árhullám adott lehetőséget.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.