Az eddig védettnek hitt hegyvidéki területekre is eljutnak a szálló műanyagrészecskék

A műanyagszennyezéstől eddig védettnek hitt, lakatlan hegyvidéki területekre is eljutnak a szél és csapadék által szállított mikroműanyagok - állapította meg egy skót és francia szakemberekből álló kutatócsoport, amely a Pireneusok egy több mint 1500 méter magasan lévő meteorológiai állomásánál végzett vizsgálatokat.

A Nature Geoscience című folyóiratban publikált tanulmány készítői 2017-2018 folyamán öt hónapon át vizsgálták a Spanyolország és Franciaország közötti természetes határt képező magashegységben lévő állomás környékét és megállapították, hogy naponta átlagosan 365 apró műanyagrészecske rakódott le a terület minden egyes négyzetméterén – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A kutatók két megfigyelőkészüléket használtak, hogy azok egymástól függetlenül mérjék fel a mikroműanyagok koncentrációját a területen, amely a legközelebbi falutól hét, a legközelebbi várostól, Toulouse-tól pedig több mint 100 kilométerre fekszik. A szakemberek döntően a 10 és 150 mikrométer átmérőjű – összehasonlításképpen, egy emberi hajszál átlagosan nagyjából 70 mikrométer széles – műanyagrészecskékre fókuszálták a vizsgálatukat. A délnyugat-franciaországi Toulouse-ban működő EcoLab munkatársa, Deonie Allen szerint a tanulmány legfőbb megállapítása, hogy a mikroműanyagok – lévén, hogy a szél, a hó és az eső elszállítja őket a távoli hegyvidékekre, ahol aztán lerakódnak – légköri szennyezőanyagoknak számítanak. A kutatóknak ugyan sikerült megállapítaniuk a műanyagok típusát, ám azt, hogy pontosan honnan érkeztek vagy mekkora távolságot „tettek meg”, nem sikerült megállapítaniuk. A légáramlatok elemzése alapján azonban úgy vélik, hogy a műanyagrészecskék egy része legkevesebb 100 kilométerről érkezhetett. „A jelentős helyi műanyaghulladék-források hiánya miatt azonban, feltehetőleg messzebbről származnak” – jegyezte meg Allen. A kutatókat megdöbbentette, hogy a meteorológiai állomásnál megállapított mikroműanyag-koncentráció egyenértékű a Párizshoz és a dél-kínai iparvároshoz Tungkuanhoz hasonló nagyvárosokban kimutatott értékkel.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.