Az ÉKM támogatásával idén is megrendezik az Európai Mobilitási Hét programsorozatot

Minden évben szeptember 16-22. között rendezik meg Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatát, a Mobilitási Hetet és az Autómentes Napot, amely arra ösztönzi a közlekedőket, hogy az egyéni közlekedési eszközök helyett vegyék igénybe a fenntarthatóbb, zöld közösségi közlekedést – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Kiemelték: a programsorozatba bekapcsolódó önkormányzatok bemutathatják a fenntartható mobilitás érdekében tervezett közlekedéspolitikai kezdeményezéseiket és legjobb megoldásaikat, rendezvényeikkel ráirányíthatják a polgárok figyelmét a levegőszennyezés, a zaj és a zsúfoltság negatív hatásaira. Hozzátették: az idei jelmondat, a “Takarékoskodj az energiával!” az aktív mobilitásra, a gyaloglásra, a kerékpározásra, illetve az egyéni autóhasználat helyett a közösségi közlekedés igénybevételére ösztönöz. A tavalyihoz képest, idén már több mint 220 helyhatóság jelezte részvételét a rendezvényen. A hazai települések bekapcsolódását az európai kezdeményezésbe az ÉKM segíti elő és koordinálja. Arra is kitértek, hogy az Európai Mobilitási Héten lehetőség van  kerékpárok díjmentes vasúti szállítására is, ugyanis idén a MÁV-Start és a GYSEV járatain utazók kerékpárjukat ingyenesen szállíthatják.

Részletezték, hogy a díjmentes kerékpárjegyek a vasúti pénztárakban – egyéb fizetős jeggyel együtt az automatákból és az online felületeken -, illetve a vonat fedélzetén pótdíj nélkül megválthatóak, ha egyébként menetjeggyel vagy bérlettel rendelkezik az utas. Tájékoztattak arról, hogy szeptember 22-én, az Autómentes Napon a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV járatain a helyközi közlekedésben 990 forintért megváltható “Autómentes napijeggyel” lehet utazni. A Volánbusz egyes helyi járatain szintén kedvezmények várják az utasokat: Bonyhádon, Dunaújvárosban, Sopronban és Szentesen szeptember 22-én, míg Ajkán, Baján és Csongrádon szeptember 16. és 22 között mindenki díjmentesen utazhat a helyi járatokon. Szegeden szintén szeptember 16. és 22. között, egy személygépkocsi érvényes forgalmi engedélyének felmutatásával egyszerre két felnőtt és három gyermek veheti igénybe menetjegy váltása nélkül a helyi buszokat.

Közölték, hogy az Európai Mobilitási Hétvégén, szeptember 16-án és 17-én a MÁV-Volán-csoport is képviselteti magát, a cégcsoport standjával Budapesten, a Kálvin tér közelében felállított sátorban találkozhatnak majd az érdeklődők szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között. A standon gyermekfoglalkoztató programokkal, vasútbiztonsági edukációs játékkal, kvízzel és különféle ajándékokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A helyszínen a MÁV-Volán-csoport munkatársai a vasúttársaság állásajánlataival, pályaorientációt támogató tájékoztatóval segítik az érdeklődőket. A budapesti helyszín mellett a Volánbusz munkatársai Győrben és Székesfehérváron is részt vesznek az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó eseményeken. Székesfehérváron 16-án, szombaton egy elektromos Ikarus 120e típusú autóbuszt állít ki a társaság, Győrben pedig telephelylátogatás, illetve különjáratok is rendelkezésre állnak majd az önkormányzattal közös szervezésben – ismertették.

Felhívták a figyelmet arra, hogy szeptember 19-én egy bringás reggeli akcióval indul az Aktív Magyarország és a Magyar Kerékpárosklub “Bringázz a munkába! kampánya, amelyhez több mint 100 település is csatlakozik. A Mobilitási Héthez kapcsolódva “Közlekedő Petőfi” címmel hirdet rajz- és kreatív pályázatot az ÉKM, az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium. Az alkotások bemutathatják, hogy a kétszáz éve született költő korában milyen lehetett a közlekedés. Pályázatuk témájául választhatják a Petőfi verseiben fellelhető, közlekedésről, utazásról, vándorlásról szóló részeket is. A pályázaton az óvodás korosztálytól a felnőttekig bárki elindulhat, iskolai csoportok és családok jelentkezését is várják. Az eseményhez kötődően 27. alkalommal megrendezik a Közúti közlekedési környezetvédelmi akciót is. A program legfőbb célja a hazai gépkocsi-állomány környezetvédelmi állapotának értékelése, amelyet a hatályos környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, közúti mérésekkel végeznek el. Az akció keretében, öt napon keresztül, a fővárosban, Győrött, Debrecenben és Szegeden a területileg illetékes közlekedési felügyeletek közúti környezetvédelmi ellenőrzési mérést végeznek véletlenszerűen leállított gépkocsikon. A járművek vezetői az ellenőrzés során megismerik autójuk állapotát, a kirívóan rossz állapotú gépkocsival közlekedőknek 2 hónapon belül műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük.

Az ÉKM és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet 2023-ban is meghirdeti Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatát. A cél az, hogy megfelelő infrastruktúra kialakításával, valamint szemléletformálással tegyék  vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést a lakosok, munkavállalók és ügyfelek számára. Az idei pályázatra október végéig jelentkezhetnek a városok, falvak, vállalatok és intézmények. Ezeket a pályázatokat is a KTI honlapján érhetik el az érdeklődők – olvasható a minisztérium közleményében.

Ajánlott tartalom

Magasra kúszott a hőmérő higanyszála februárban Hollandiában

Az idei volt az eddigi legmelegebb február Hollandiában, a hőmérő higanyszála a 18 Celsius-fokot is elérte - jelentette a Weeronline meteorológiai adatokat közlő holland szolgálat vasárnap.