Az elektromos autók jól fogynak Kínában

Kínában a direkt és az indirekt ösztönzőknek, valamint az infrastruktúra fejlesztésének köszönhetően dinamikusan nőtt az elektromos autók értékesítése tavaly.

A legfrissebb statisztikákból az is kiderült, hogy a helyi vezetés törekvéseivel összhangban taroltak a kínai gyártók modelljei. Kína az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy érdemben támogassa az elektromos járművek elterjedését és a helyi elektromosautó-gyártók megerősödését. Ennek két fő célja volt. Az egyik, hogy helyben minél több környezetbarát (zéró emissziójú) jármű fusson az ország nagyvárosainak útjain, ezáltal csökkenjen a légszennyezettség. A másik, hogy közép- és hosszú távon vezető szerephez juttassák a kínai gyártókat. A járműiparban végbemenő változások, az elektromos hajtás előretörése ugyanis hatalmas lehetőséget jelent az ország számára, amely végre behozhatja lemaradását az autógyártás területén. De mit is értünk pontosan érdemi támogatások alatt? A kínai vezetés az elektromos autók vásárlóinak 10 ezer dolláros –közel 2,9 millió forint – támogatást biztosít, míg a plug-in hibrid járművek vásárlói 6 ezer dolláros – közel 1,75 millió forint – támogatást kaphatnak. A financiális ösztönzőn túl az elektromos autók tulajdonosai olyan kedvezményekben is részesülnek, mint az ingyenes autópálya-használat, a járművek kedvezményes áron történő töltése és a forgalom elől elzárt területekre történő behajtás.

Fontos az is, hogy Kína jelentős összegeket fordít az elektromostöltő-infrastruktúra fejlesztésére is, a nyilvános és a magántöltők telepítésére egyaránt biztosít támogatásokat. Ennek köszönhetően a globális magántöltőknek 25 százaléka, a nyilvános gyorstöltőknek 29 százaléka, míg a nyilvános villámtöltőknek 44 százaléka Kínában működött 2015 végén. Mindezeket látva nem csoda, hogy – a kínai vezetés törekvéseivel összhangban – dinamikusan nőtt az elektromos autók száma az elmúlt években. Tavaly a legfrissebb statisztikák szerint 351 861 elektromos autót adtak el Kínában, ami közel 55 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest, míg a 2013-as értékesítéshez képest több mint tizenegyszeres volt a bővülés. Az eladási statisztikákat vizsgálva az is elmondható, hogy rendkívül népszerűek a vásárlók körében a helyi gyártók, a legkelendőbb modelleket kivétel nélkül a BYD és a BAIC állította elő. Ez a két cég egyébként a kínai vezetés kiemelt támogatását élvezi, az elmúlt években dollármilliárdokat kaptak a járműgyártásuk felfuttatására. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a BYD, amely a maga 29 százalékos részesedésével piacvezető volt Kínában az elektromos autók értékesítése területén, magyarországi gyártókapacitással is rendelkezik már.

Komáromban hamarosan elektromos autóbuszokat fognak összeszerelni, és az is elképzelhető, hogy elektromos autókat állítanak majd elő nálunk. Az értékesítések dinamikus növekedésének köszönhetően Kína közelebb került céljához: szeretnék elérni, hogy 4,6 millió részben vagy teljesen elektromos meghajtású jármű fusson az ország útjain 2020 végén, írja a vg.hu.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.