Az elektromos és hibrid autók iránti kereslet tovább erősödik

A Kia eladásai több mint 4 százalékkal nőttek január-májusban.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a globális autókereslet mintegy 5 százalékkal csökkent – mondta Song Ho-sung, a Kia vezérigazgatója egy dél-koreai autóipari kiállításon. Az erről beszámoló Bloomberg szerint a Kia a globális piac több mint négy százalékát szerezte meg. A vállalatvezető azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktus következtében jelentősen megemelkedett üzemanyagárak miatt föllendült az elektromos és hibrid járművek iránti keresletet. Ez különösen Európában szembetűnő, ahol a Kia eladásai csak májusban több mint 10 százalékkal nőttek a kínai gyártók által támasztott fokozódó verseny ellenére.

A vezérigazgató szerint a Kia erőteljes értékesítési növekedést ért el az amerikai piacon is hibrid modelljeinek, köztük a kifejezetten az amerikai piac számára kifejlesztett Telluride nagyméretű SUV-nak köszönhetően. A vállalat egy új középkategóriás pickup bevezetését is tervezi az Egyesült Államokban, ami annak a tervnek a része, hogy a hibrid kínálat nyolc modellre bővüljön 2030-ig.

Ajánlott tartalom

Tovább szárnyalnak az elektromos autók eladásai Európában

Az EU-ban 4 százalékkal nőtt az új autók eladása az idei első öt hónapban.