Az elképzelt vihar napja

Pusztító vihart feltételezve szerdán kommunikációs tesztgyakorlatot tart és ennek keretében országos riasztást ad ki a katasztrófavédelem; a riasztás fiktív helyszínekre vonatkozik majd, A Gyűrűk Ura című Tolkien-műből ismert Völgyzugolyra és Helm-szurdokra.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság múlt pénteken az MTI-vel azt közölte: elsősorban azért használják A Gyűrűk Ura című könyvből, valamint annak filmváltozatából származó földrajzi neveket, mert a magyar ifjúság szinte egésze jól ismeri azokat, így a fiatalok segítségükre lehetnek szüleik tájékoztatásában. A főigazgatóság szervezésében az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a közszolgálati média – a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda -, valamint a TV2 vesz részt a tesztgyakorlatban. A gyakorlat a médiatörvény rendelkezésein alapul, melyek szerint a katasztrófavédelem a lakosság tájékoztatása érdekében két órán belül vagy azonnal kihirdetendő közérdekű közleményt ad ki a médiaszolgáltatók útján. A gyakorlat során ennek megfelelően a médiaszolgáltatók tesztelik a katasztrófavédelmi szervek részére a törvényben biztosított kommunikációs csatornákat és valós helyzetet imitáló tesztüzeneteket tesznek közzé.  A kommunikációs gyakorlat célja, hogy a lakosság is megismerhesse a katasztrófák esetén történő riasztás és tájékoztatás új formáját. Így jelentősen csökkenthető annak kockázata, hogy például egy hirtelen jött, valódi, pusztító vihar vagy más katasztrófa személyi sérüléseket, komoly anyagi károkat okozzon – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.