Az ELMIB építheti Szerbia első biogáz erőművét

Az ELMIB csoport építheti meg Szerbia első biogáz erőművét – az erről szóló megállapodást pénteken írta alá a magyar energetikai vállalat vezérigazgatója Mladjan Dinkic szerb gazdasági miniszter jelenlétében.

A beruházásra korábban kiírt pályázatot az idén 10 éves ELMIB csoport egy magyar, két német, egy szlovén és egy osztrák társasággal versenyben nyerte meg.

Szerbia első biogáz üzemének megépítéséről és üzemeltetéséről írt alá megállapodást Jovan Popovic, a Velvet Farm d.o.o., a Vajdaság egyik legjelentősebb mezőgazdasági vállalkozásának ügyvezető igazgatója és Kele József, az ELMIB vezérigazgatója pénteken. A vajdasági Csurogban (Čurug) lezajlott ceremónián számos magyar és szerbiai közméltóság mellett részt vett Mladjan Dinkic szerb gazdasági miniszter is. A Bio Power elnevezésű vegyes vállalatban az ELMIB csoport és a Velvet Farm 50-50 százalékos részesedéssel rendelkezik majd. A közös társaság 4,9 millió eurós (mintegy 1,3 milliárd forintos) beruházással 1,2 megawatt teljesítményű biogáz üzemet épít Csurog mellett.

Az új erőmű várhatóan 2011 első negyedévében kezdi meg a próbaüzemét. Alapanyagát elsősorban a tehenészetből származó trágya adja majd, ám a környéken keletkező egyéb mezőgazdasági hulladék újrahasznosításával is számolnak a beruházók. Az erőmű megközelítőleg háromezer háztartás villamos energia igényének ellátására elegendő áramot fog termelni, a működés közben keletkező hőt pedig fóliasátrak és irodák fűtésére használják fel. A biogáz üzemben keletkező végterméket, a biotrágyát a Velvet Farm hasznosítja 800 hektárosra tervezett ökogazdaságában.

A Velvet Farm d.o.o. az elmúlt év végén hirdetett nemzetközi pályázatot a biogáz üzem létrehozására, amelyre hat cég – két magyar, két német, egy szlovén és egy osztrák társaság – adott be ajánlatot.

Szerbia áramtermelése 2008-ban nettó 39,4 terra watt óra volt, ami mintegy tíz százalékkal haladja meg a magyarországi áramtermelést az UCTE (Union for the Co-ordination of Transmission of Electricity – Nyugat- és Közép-Európa villamosenergia-rendszer egyesülése) adatai szerint. Déli szomszédunk villamos energia előállítását döntően – több mint 70 százalékban – hőerőművek biztosítják, a maradékot pedig vízi erőművek adják. A Szerb Köztársaság az utóbbi időben jelentős erőfeszítéseket tett a megújuló energiatermelési kapacitások kiépítésére, így a hazainál mintegy 50 százalékkal magasabb áramátvételi árakkal segíti a zölderőművek létesítését.

„A helyi lehetőségekre és igényekre alapozott zölderőművek fejlesztése biztonságosabbá, hatékonyabbá és olcsóbbá tehetik a kistérségek, települések energiaellátását. Az ELMIB csoport stratégiai célja, hogy fejlesztéseivel hozzájáruljon a környezetbarát energiatermelés térnyeréséhez” – hangsúlyozta Kele József vezérigazgató. Az ELMIB csoport az elmúlt évben adta át Magyarország harmadik legnagyobb mezőgazdasági hulladékot hasznosító biogáz erőművét, Kaposváron és Salgótarjánban pedig 2012-ben készülhetnek el a városok távhő-ellátását is biztosító biomassza erőművei. „Az ELMIB elkötelezett a megújuló energiatermelés magyarországi elterjesztése mellett. Reméljük, hogy a zöldenergia térnyerését a magyar állam is a környező országokhoz hasonló mértékben fogja támogatni a közeljövőben” – mondta Kele József.

Ajánlott tartalom

Franciaországban országos szimulációs gyakorlatot tartanak az esetleges áramhiányok kezelésére

Franciaországban szimulációs gyakorlatot szerveznek az energetikai hatóságok december 9-én az esetleges téli áramhiányok kezelésére. Az országos teszt célja annak felmérése, hogy a hálózat mennyire készült fel a válságkezelésre.