Az első olcsó napelem már közel, hogy piacra kerüljön

Holland kutatók dolgoznak a napelemes modulok egy új verzióján.

0 forintos rezsiszámla, napelemes rendszerrel. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Holland intézetek összefogásával sikerült átlépni a napelemekhez köthető 30 százalékos határt – számol be az Interesting Engineering. A szakértők bíznak benne, hogy munkájuk világszerte hozzájárulhat a napelemes technológia terjedéséhez, illetve a fosszilis energiahordozók visszaszorításához. A kormányok világszerte kezdik felismerni a napenergiában rejlő lehetőségeket, Európában pedig, az energiaválság árnyékában a szektor kiemelt fontosságú. A technológia fejlesztése is nagy erőkkel zajlik, ennek ellenére a fotovoltaikus eszközök hatékonysága limitált, a kereskedelemben elérhető panelek esetében az arány általában 22 százalék. Ha sikerülne fokozni a hatékonyságot, az azt jelentené, hogy ugyanakkora területet elfoglalva több áramot állíthatnának elő a napelemek. Ez nem csak a helytakarékosság miatt lenne fontos, az energia elérhetőségének fokozása a felhasználók pénzügyi terheit is csökkenthetné. Holland kutatók a közelmúltban egy négyterminálos perovszkit-szilícium tandem eszközt hoztak létre. A tandem cellák a napsugárzás szélesebb spektrumát tudják hasznosítani, mert ötvözik a perovszkit és a hagyományos, szilícium technológiát. Előbbi UV-sugárzásban és látható fényben hatékony, utóbbi pedig látható fényben és infravörös spektrumban.

Egy négyterminálos tandem eszközben az alsó és a felső cellák egymástól függetlenül működnek, tovább növelve a teljesítményt. A szakértőknek sikerült 19,7 százalékra fokozniuk egy 3-szor 3 milliméteres, félig áttetsző perovszkit cella hatékonyságát, ez alá pedig egy szilícium alapú, 20-szor 20 milliméteres cellát helyeztek. A tandem készüléknek rendkívül átlátszó hátsó lapja lehetővé tette, hogy a közeli infravörös fény 93 százaléka elérje a készülék alját. Az optimalizálás révén a szilícium eszköz hatékonysága 10,4 százalékosra javult. Ami ennél is fontosabb: a két egység kombinált hatékonysága a 30,1 százalékot is elérte, ami rekordnak számít. A kutatók következő célja az, hogy kiderítsék, miként növelhetik a rendszer méretét a hatékonyság megtartása mellett.

Ajánlott tartalom

Új Horizont Európa projekt a biomassza-alapú gazdaság fellendítésére

A BOOST4BIOEAST projekt – amelyet a magyar Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) koordinál – célja, hogy a közép-kelet-európai és balti országok nemzeti szereplőit képessé tegye a nemzeti biomassza-alapú gazdasági cselekvési tervek kidolgozására, valamint hogy hosszú távú struktúrákat és párbeszédtereket építsen ki a nemzeti és makroregionális együttműködéshez.