Az elszabadult energiaárak ellenére is felfelé ível Budapest

A brutális kormányzati megszorítások és az elszabaduló energiaárak ellenére a főváros fenntartotta, sőt javította a városi közszolgáltatások színvonalát - írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Facebook-oldalán.

Bejegyzése szerint ezt úgy tudták megcsinálni, hogy a közösségi közlekedés utolsó háromhavi kiadásait egy áthidaló banki konstrukcióval átvitték a jövőre. „Nem szívesen tettük, de még mindig ez volt a legjobb a városnak” – fogalmazott a főpolgármester, majd hozzátette: „jött is a fideszes papagáj-kommandó, hogy eladósítottuk a várost. Vagy talán nem is papagáj, inkább bagoly, ami a verébre mondja, hogy nagyfejű.” Karácsony Gergely szerint pont a kormány került adósságspirálba: az államadóság mértéke egészen „brutális”, 52 727 milliárd forint, 2019-ben, a válság előtt 31 225 milliárd forint volt. Ez 69 százalékos növekedés – írta.

A főváros – mint olvasható –  ehhez nem járult hozzá, mert bár szerettek volna több évre átnyúló kedvezményes hitelt felvenni, nem lehetett. „Nem engedték, mert azt akarták, hogy a kormány által saját politikájának finanszírozására felvett hitelek törlesztéséhez járuljunk hozzá jobban, mint az előző városvezetés. Ezt támadjuk bíróságon” – fogalmazott a főpolgármester. Azt írta, hogy a kormány a kiadásaihoz képest 132 százalékon adósította el az országot több évre. „Mi a kiadásaink 8,5 százalékát érintő áthidaló banki konstrukciót választottunk a város biztonságos működtetése és fejlesztése érdekében” – mutatott rá Karácsony Gergely, aki azzal zárta a bejegyzését: „ez a Fidesz, ennyit tudnak. Nincs jelöltjük, nincs politikai ajánlatuk Budapestnek, egy valamilyük van: a hazug propaganda”.

Ajánlott tartalom

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki.