Az eltűnt kanadai lazacok visszatérésére számítanak

Az eddig rejtélyesen eltűnt vörös lazacok minden eddiginél nagyobb, 1913 óta nem tapasztalt számban való visszatérésére számítanak a kanadai Fraser folyóba - közölték szerdán illetékesek.

A lazacok íváshoz elhagyják a tengert, és édesvizű folyókban úsznak fel az ikra lerakásához alkalmas területig. A halaknak a Fraser folyóhoz vivő tengeri vonulási útvonalán a próbahalászatok során igen nagy számú lazacra bukkantak a szakemberek.
„Becsléseink szerint a most visszavárható vörös lazacok száma 25 milliónál is több, ez 1913 óta a legnagyobb visszatérés” – közölte a Csendes-óceáni Lazac Bizottság.
Már tavaly 6-10 millió halat jósoltak, ám azoknak csak kis része jelent meg végül – máig rejtély, hol maradt a többi.
A folyóban rengeteg fiatal hal kelt ki és vándorolt a tengerbe 2005-ben. Szakemberek arra számítottak, közülük sok visszatér majd 2009-ben, hogy lerakja ikrái, de nem így történt. Környezetvédők úgy gondolják, hogy a halállományra a melegebb tengervíz, a kevés táplálék vagy a sok ragadozó volt hatással. Az is lehetséges, hogy egy haltenyészetről származó betegséget kaptak el.
2009 novemberében bírósági vizsgálatot is indítottak az eltűnt lazacokkal kapcsolatban, amely még nem zárult le.

Ajánlott tartalom

Kapu Tibor visszatért: magyar kutatások eredményeivel és napelemkísérletekkel landolt

Leszállt az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula kedden Kalifornia partjainál.