Az elvadult disznók okozta éves szén-dioxid-kibocsátás 1,1 millió autóéval is felérhet

A világszerte élő elvadult házi sertések számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.

A Global Change Biology című folyóiratban publikált becslések szerint az elvadult disznók évente 4,9 millió tonna szén-dioxidot szabadítanak fel azzal, hogy feltúrják a talajt – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. Az ausztráliai Queenslandi Egyetem kutatója, Christopher O’Bryan szerint az elvadult sertések a bolygó legelterjedtebb gerinces betolakodó fajai közé tartoznak. “A disznók Európában és Ázsia egyes részein őshonosak, ám ma már az Antarktisz kivételével az összes kontinensen jelen vannak” – mondta a szakember. O’Bryan szerint az elvadult disznók feltúrják a talajt, amikor élelem után kutatnak, mintha “kicsi traktorok dolgoznának a földeken”. A talajban lévő mikrobák ilyenkor oxigénhez jutnak. A mikroorganizmusok “gyors ütemben szaporodnak, ami szén-dioxid-termelést eredményezhet”. A szakemberek modelleken alapuló becslései szerint az állatok évente 36 ezer négyzetkilométernyi földterületet túrnak fel azokban a régiókban, ahol nem őshonosak.

Óceániában forgatják fel a legnagyobb területet – nagyjából 22 ezer négyzetkilométert -, majd Észak-Amerika következik a sorban. Óceánia elvadult disznói a felelősek az állatok éves becsült szén-dioxid-termelésének több mint 60 százalékáért (3 millió tonna), ami nagyjából 643 ezer autó kibocsátásával egyenlő. A kutatók szerint az elvadult disznók okozta problémáért végső soron az ember a felelős, aki elterjesztette őket, tehát újabb ember okozta klímakárosító tényezőről van szó.

Ajánlott tartalom

EM: szeptemberben a tisztán elektromos személyautók darabszáma is meghaladta a hatvanezret

Szeptemberben a leginkább környezetkímélő, tisztán elektromos személyautók darabszáma meghaladta a hatvanezret - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).