Az Energiaklub megrajzolta, hol lehet Magyarországon a jövőben szélerőművet építeni

Írtunk mi is azokról a Lázár János navigálta szabályozásokról, melyek gyakorlatilag kinyírják a szélenergia fejlesztését Magyarországon.

Az Energiaklub viszont emellé rakott le egy nagyon látványos térképet, ami segít összefoglalni a lényeget.
A vonatkozó jogszabály, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításának 1. §-a így fogalmaz:n„(4) Beépítésre szánt területen és beépítésre szánt terület határától számított 12 000 méteren belül – a háztartási méretű kiserőműnek számító szélerőmű kivételével – szélerőmű, szélerőmű park nem helyezhető el.” Ez pedig az Energiaklub blogján megjelent leírás szerint azt jelenti, hogy a települések 12 km-es körzetében nem lehet szélturbinát elhelyezni. Kíváncsiak voltak, mit is jelent ez a gyakorlatban, ezért megkérték az ELTE TTK Földrajztudományi Központjának egyik munkatársát, hogy geoinformatikai szoftver segítségével mutassa meg, hogy ezek alapján hol lehet szélturbinát építeni, írja a 444.hu. 

A térképen fehér színnel jelzik ezeket:


Kövessen minket FACEBOOKON IS!

Ajánlott tartalom

Energiaügyi Minisztérium: tovább csökkent a gázfogyasztás 2024 első három negyedévében

A tavalyi év azonos időszakához képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország idén januártól szeptemberig. Az energiaválság előtti esztendőhöz, 2021-hez mérten közel 2 milliárd köbméterrel volt alacsonyabb a földgázfogyasztás 2024 első kilenc hónapjában - jelentette be szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).