Az erdei vasutat ünneplik a hétvégén a Gemencen

Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az erdőgazdaság programismertetője szerint a szervezők egész napos családi programmal készülnek a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban és a vasút megállóiban. Az erdei vasúton a vonatok a hétvégi menetrend szerint közlekednek Pörböly és Lassi, illetve Malomtelelő állomás között. Délelőtt tíz és délután három óra között háromszor a Rezét gőzmozdonnyal lehet majd nosztalgiautazást tenni a gemenci erdőben, és lovasfogatok is indulnak négy alkalommal. A Pörbölyi Ökoturisztikai Központban több kiállítás lesz. A Frigyes főherceg pavilonjában látható tárlat a gímszarvasok életéről, szokásairól, vadászatukról ad áttekintést. A pavilonban nyílik meg a Mezőföld Természetfotó Egyesület – október végéig nyitva tartó – kiállítása, amelyen a tagok legjobb fotói szerepelnek az elmúlt egy év terméséből. Várja az érdeklődőket a gemenci erdőt övező Sárköz néprajzát és az erdő életközösségét bemutató, A Gemenc kincsei – élet az ártéri erdőben című állandó kiállítás, valamint a vasúttörténeti gyűjtemény is.

A gyerekeknek készségfejlesztő játékokat, kézműves foglalkozásokat rendeznek, a bábos öko-mesekuckóban pedig közös játékkal segítik a kicsiket a környezeti problémák megismerésében. A programismertető szerint az előadások között lesz “horgász-óriás” és “öko-szaladgáló” társasjáték, a Csiga-Biga Alapítvány pedig kutyákkal tart interaktív játszóházi foglalkozásokat.

Ajánlott tartalom

Alstom használt villanymozdonyokat tesztel a MÁV-Start

Alstom gyártmányú használt villanymozdonyokat tesztel a MÁV-Start utasok nélküli próbaüzem keretében, sikeres tesztelési időszakot követően köthető meg a szerződés az összességében 27 darab (15 azonnal és 12 opcionálisan lehívható) mozdony lízingelésére - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.