Az erdő a klímaváltozás negatív hatásait is mérsékli

Kormányzati célkitűzés a fával borított területek növelése, ugyanis az erdő az egyik fontos eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklésében - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Baranya megyei Vajszlón.

Szentpéteri Sándor az ormánsági Vajszló erdészeti csemetekertjében 50 ezer facsemete elültetésével létrehozott Újszülöttek erdejének átadásán ismertette: a Klíma- és természetvédelmi akciótervben a kormány vállalta, hogy 2030-ig minden világra jövő gyermek után legalább 10-10 facsemetét ültet az országban. Mint mondta, 2020 őszétől, tíz éven keresztül, minden évben mintegy 150 hektár új erdő ültetését jelenti mindez az állami erdőgazdaságok részvételével. Közölte: az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) együttműködésével megvalósuló Újszülöttek erdeje program kialakítására és további állami erdőtelepítésekre tavaly az ország klímakvóta értékesítési bevételeiből fordítottak mintegy kétmilliárd forintot.

Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója közölte: Baranya megyében vállalatuk több mint 50 ezer – a 2019-ben született baranyai gyermekek után 16-16 darab – facsemetét ültetett el Vajszló közelében, ezzel létrehozták az Újszülöttek erdejét. Ismertetése szerint az öthektáros terület közel kétharmadán az Ormánság emblematikus fafaját, a kocsányos tölgyet, a fennmaradó részen gyertyánt, vadkörtét, vénic szilt és ritka elegyfajként korai juhart és bibircses nyírt ültettek el. Hozzátette: az erdőgazdaság a program során a faültetésekbe majd az erdők gondozásába olyan fiatal, kisgyerekes családok bevonását is tervezi, akiknek szintén fontos a jövő generációk és erdeink sorsa.

Ajánlott tartalom

150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás az E.ON hálózatán

Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti – ezeken a térségeken is jelentős károkat okozott a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett az országba.