Az erdő kapitányai: bemutatkozik a zalai erdészet

Az erdészetről idealizált elképzeléseink vannak, bár a többség nem is tudja, miről is szól ez a szakma – pedig az itt dolgozók 2 millió hektáros területért felelnek, és rajtuk múlik, hogy száz év múlva is nő-e fa Magyarországon. Az erdőgazdálkodásról, erdőtelepítési szabályokról Jagicza Attilával, a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk a Rádió Orienten.

„Rejtett életet élünk, leginkább az erdőben érezzük jól magunkat.” – mondja már a beszélgetés elején az erdészeti vezető, utalva arra, hogy a közvélemény okkal tud keveset erről a hivatásról, írja a forestpress.hu. Pedig a kezdetekhez egészen a XVIII. századig kell visszanyúlni: “Már akkor el kellett rendelni az erdősítés egy jól szabályozott módját, hiszen felismerték, hogy az erdő egy újratermelhető nyersanyagforrás, de korlátozott javakat ad; ha nincs mérnöki módon átgondolva annak kiélése, akkor nem jut abból az utódainknak. 1879-ben egy jól megfogalmazott erdő-törvény született, amely a lényeges elemeit tekintve nem változott, ezt visszük tovább.” – idézi fel a múltat a szakértő. Lényeges állomás 1972 volt, amikor is Madas András erdőmérnök megfogalmazta az erdő hármas funkcióját: gazdasági, közjóléti és védelmi funkció. A 2009-es új erdő-törvény ennek szellemében készült: „Ezt a hármas egységet kell a legtökéletesebb módon a törvénynek tükröznie. Ami lényeges változás, hogy a törvény egy kicsit átalakította az erdőgazdálkodás napi tevékenységét: szabadabb lett, viszont nagyobb felelősséget követel meg.” – magyarázza az igazgató.

A jogszabályi háttér módosítása mellett az intézmény is átalakult: „A kormányhivatal részévé váltunk, ami a funkcionális feladatok egyszerűsítését is jelentette. Ami örömteli, hogy az egységes szakigazgatásban könnyebb a kapcsolatteremtés a társhatóságokkal.”

Az Erdészeti Igazgatóság feladatköre összesen négy részből tevődik össze.

Az első és egyben legfontosabb, a tíz évre szóló körzeti erdőtervek készítése az erdő hármas funkciójának tekintetében. „Megközelítőleg tíz részre osztották az illetékességi területünket. Ez 12 ezer hektárnyi állomány bejárását, felmérését jelenti évente.” – mondja Jagicza Attila.

A második csoportot a napi igazgatási feladatok alkotják, amely erdőfelügyeleti hatósági tevékenységet, szakhatósági állásfoglalásokat, engedélyeket, ellenőrzéseket és bírságolásokat takar.

A teendők harmadik körét a jelentős adatmennyiség kezelése teszi ki, míg a negyedik csoport az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó pályázati ügyintézés megvalósítását végzi.

A hatóság tehát komplex feladatot lát el sokrétűen képzett szakemberekkel, és felelőssége történelmi távlatokban is szemlélhető: “Itt nagyon hosszú a termelési ciklus, adott esetben 100 év, így kell minden tevékenységet végiggondolni; egy rossz döntés egy egész évszázadra meghatározhatja egy táj arculatát.”

Szigorú szabályrendszer vonatkozik az erdő megújítására is, amelynek minden erdőgazdálkodó köteles eleget tenni fakitermelés után. “Két éven belül prezentálnia kell a sikeres erdősítés tényét: megadott darabszámú egyednek kell lennie egy hektáron. Ha nincs meg a megfelelő szám, akkor bírságolunk” – figyelmeztet a szakértő. Az egyértelműen jogosulatlan fakitermelés esetén szintén komoly bírsággal sújtják az elkövetőket: “Ha valaki a saját területén követi el, akkor köbméterenként 20 ezer forintos összeggel, ha idegen területen, akkor 30 ezer forinttal büntetjük. Szerintem ez elég drága tűzifa” – véli az igazgató.

Az elmúlt . 2 millió hektár, ami Magyarország területének egyötödét jelenti. A trianoni döntés után 1,2 millió hektár maradt, és az azóta pluszként jelentkező 800 ezer hektár mindenképpen az erdőtulajdonos gazdák szorgos tevékenységének az eredménye.” – mutat rá Jagicza Attila. A gyarapodó erdőállomány biztos munkát teremt a területen dolgozóknak. Aki erdőmérnöki diplomát szerez, az el is tud helyezkedni a szektorban – jegyezte meg a rádió vendége.

Ajánlott tartalom

100 millió dollárt kínál Elon Musk ha tiszta levegőt készít valaki

Több mint figyelemre méltó, sőt, minden túlzás nélkül állítható, Földünk sarkalatos kérdésével függ össze Elon Musk új bejelentése, miszerint 100 millió dollárt, vagyis 30 milliárd forintot ajánl fel annak a cégnek, cégcsoportnak, legyen az bármilyen gazdasági szerveződés, amely a legüdvözítőbb technológiát hozza létre a szén-dioxid levegőből történő eltávolítására.