Az erdőirtás vezető országai

Az erdők védelme a biodiverzitás megőrzésének és az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontos része, mégis, az energiahatékonyság mellett kevesebb figyelmet kap.

Talán az Amazonas-környéki erdők képeznek kivételt, ám Brazília az összterülete és a kiirtott erdős területek összehasonlításában 1990 és 2005 között még az első húszban sem szerepel. A lista vezetője Honduras. Területének korábban mindössze 0,5 %-a nem volt erdős, ebből mára 52 % maradt, a határerdőknek pedig a 16%-a élte túl az eddigi irtást. Mindent egybevetve Honduras az erdők 37%-át termelte ki 1990 és 2005 között.

A második Nigéria 36%-kal. Területének felét borították fák, ma ez 10%-ra csökkent, és a határerdők 1%-a maradt életben, mely azért is sajnálatos, mivel a legtöbb faj itt képes az életben maradásra.
A dobogóra még a Fülöp-szigetek került fel, miután erdői 32%-át ledózerolta, ezáltal, korábban teljesen fás területét 35%-ra csökkentve. Helyzete azonban még mindig jobb, mint a lista többi éllovasnak, mivel határerdői 28%-a épségben van.

Benin fás területe korábban sem volt olyan hatalmas, mint például Honduras vagy a Fülöp-szigetek esetében, mindössze 16%-át borították erdők, ám ennek az eltelt 15 év alatt sikerült a 35%-át kivágni, csupán 4 %-nyi határerdőt hagyva. Ghána kétharmad fás terület volt 1990 előtt, ám az ipari méretű kitermelésnek köszönhetően mára határerdői eltűntek, fás területei 10%-ra csökkentek. Összesen 28%-a az erdőknek lett kiirtva.

A lista további szereplői sorrendben Indonézia (-26%), Nepál és Észak-Korea (-25%), Haiti és Ecuador (-22%). Ezekben az országokban egy új és komolyan vett erdőgazdálkodásnak köszönhetően még van remény a helyreállításra, mivel a határerdők nagy része érintetlen maradt.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.