Az erdők egyharmada tűnt el nyolcezer év alatt

Görögország területének megfelelő nagyságú erdő vész el évente a világon a Természetvédelmi Világalap (WWF) német tagszervezetének számításai alapján: a csoport szerint az elmúlt nyolcezer évben az erdők 35 százaléka semmisült meg.

Az erdőterület csökkenése azonban nem csak a világ népességnövekedésének számlájára írható, igaz, az lényegesen felgyorsította a folyamatot – hangsúlyozza a szervezet A világ erdőségei – állapotjelentés című tanulmányában, amelyet a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása ismertetett. Míg azonban a múltban elsősorban a mai ipari országok erdőterülete csökkent, ma szinte kizárólag a trópusokra jellemző a szomorú irányzat – magyarázta Philipp Göltenboth, a németországi WWF erdővédelmi szakembere. A tanulmány alapján az erdők megsemmisítése a szén-dioxid-kibocsátás révén nagyobb mértékben járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, mint az egész közlekedési szektor, tehát minden autó, hajó, repülő és teherautó együttvéve.

Ajánlott tartalom

Korszerű vízkezelő technológiával javul az ivóvíz minősége Tiszabőn

Javul az ivóvíz minősége Tiszabőn, ahol a kedden induló projekt mintegy kétezer-háromszáz ember számára biztosít majd egészséges ivóvizet.